Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1859

6 volna be rögtön a könyvet, vagy ijedtében elhajította volna, mint a setét butaságnak s esztelen világgyülöletnek utálatos eszközét, melyet, például, a világkedvelö s azt „vidámabbul élvezni tudó" s tehát j ó z a n a b b Epikúrosz, pogány bölcs, annyira megszégyenít. — Amiért éppen minden okos ember leginkább tisztelheté s legméltóbban dicsérheté Baldét — t. i. hogy, keresztény ember és szerzetes pap létére, fogadalmához illöleg iparkodék és másokat is bölcsen taníta ez érzéki csalárd világhoz nem tapadni, söt ennek a szellemtökélyt és örök üdvét legtöbbnyire gátló vagy éppen bűnös örömeiről lemondva , egész istenadta lelki erőnkkel Istenhöz, a szellemvilág örökfényü Napjához, emelkedni, mint az evangéliom is több helyen sürget — Baldét egy H e r d e r (tehát szintén keresztény és tudós ember) éppen e fölséges és keresztényhöz legillöbb dologban gáncsolja! 12. De mí Herdernek, miután öt — habár talán egy kissé csípősen — fölvilágosítottuk, megbocsátunk. Mert jól tudjuk, hogy ökorotta még mily rémitőleg uralkodott protestáns atyánkfiainak szive és elméje fölött az általuk iszonyúan félreismert vagy eltorzított pápistaság iránti gyűlölet. Tudjuk, mily legyőzhetlen ellenszenv riasztá őket viszsza a katholika egyháznak szerzetes Bendeitől, legkivált pedig a félelmes (mert többnyire igen tudós és hitbuzgó — szerintük fanatikus) jezsuitáktól. Azért is mí inkább örvendetesen meglepőnek találjuk, hogy Herder a már kis korában beszítt pápista-gyűlöletet anynyira is legyőzheté, miszerént egy jezsuitának latin munkáit hajlandó lett átalán véve dicsérni, söt részben németre fordítani. Noha, mint fönnebb mondtuk, bizonyára igen eszélyesen ovakodék a baldei Múzátol elbájolt tudós Herder, nehogy az eredeti latin dalokból mindenütt oly határozottan kisugárzó katholikus hitszellem a német fordítást olvasandók előtt is oly világosan kirivó legyen. Ettől Herder szörnyen félt. Ennélfogva, ösmervén korabeli hitsorsosainak gyarló előítéleteit, nem is bátorkodott előre kivallani, hogy miféle embernek (t, i. jezsuitának) latin verseit nyújtja ö németül; nehogy, ha öt megnevezné, elijeszsze vele protestáns hitfeleit, kik ugy vélekedének, hogy katholikustól (kivált ha jezsuita) nem is származhatik valami jó: éppen, mint hajdan a zsidók, kik Urunkban csak azért is megbotránkoztak, mert názárethi volt. — De hogy magatok olvashassátok Herdernek idevonatkozó szavait, én azokat a „Terpsichore" előszavából kiírtam: „Er (t. i. az előre megnevezni nem mert Balde) war ein Deutscher, der im vorigen Jahrhunderte lebte, und für sein Vaterland mit Begeisterung als Dichter kámpfte. Noch nenne ich seinen Namen nicht; und bitté Jeden, der ihn kennet, ihn vor der Hand zu verschweigen. Mögen seine Gesánge zuerst ohne Namen des Sangers die Wirkung thun, dazu die Kraft in ihnen liegt," stb. Végül aztán, midőn már ki van jelentve az eredetinek szerzője, imigyen szabadkozik Herder: „Verzeihe mir alsó die artige, gelehrte und politische Welt, dass ich das ernste Gesicht (torvam faciem — vigyázz! megesz!) eines katholischen Dichters, eines lateinischen Jesuiten aus dem Grabe hervorrief" stb. ( Kenotaph. 12. szám alatt.) Itt látjuk, hogy miféle emberek neheztelése- és szemrehányásától tartott különösen a jezsuítaBaldét kiemelő Herder. Szerencsére, nem mások valának ezek, mint aminőket az „artige, gelehrte und politische Welt" nekünk ma is fölös számmal mutat: olyan félszeg ismereteik zagyvalékával kérkedő, széllelbéllett, nagyszájú uracsok, kik sima álnokság utjain törekesz-