Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1857
4 egyszersmind egy önálló, független, végetlen értelmű lényt vitatott. A világon uralkodó rend, öszhangzás és célszerűség messzebb ható eszének sokkal magasztosabbnak látszott, hogy sem pusztán az anyagi természet gépszerű erejében keresse ezeknek létokát. 0 az emberi lelket a végetlen értelmű fölénynyel rokonságba állitá, evveli hasonlata miatt. Mi jóizüen mulatunk az Indok Bramája, Vischnuja és Schivája; a Chinaiak Nihilum-' és Vacuuinja ; a Chaldaeusok Fátum Astrologicumja és Bélje; a Perzsák Mithras-, Orrnuzdés Arimanja; a Celták és Skandinavok Odin-, Alfadúr- és lokéja, Nifflheim- és Valhallája fölött; mosolygunk továbbá az ös mexicoi Aztek-ek népies vallásán, kik Huitzilopochtlit mint nemzeti istenöket tisztelék, kinek oldala mellett Painaltont mint szárnysegédet szóliták, midőn harcra indulának; midőn kereskedőik Jacateuctlit liivák segédül, hogy szerencsések legyenek; midőn halászaik Opochtlit imádták, hogy hálóikba számosan hajtsa a halakat stb. — Gustav Klemm: Allgemeine Cultur-Geschichte der Menschheit. Leipzig 1847. — és nem akarjuk észrevenni, hogy e valóban szánandó népek nyomdokát korunkban még szánandóbb fölvilágosodott utódok követik, e cikk elej én fönemlitett kérdésekre vonatkozólag. E helyt nincs szándokom bölcseleti rendszerekről vitatkozni; mit röviden fölemliték az ó korból, kitűzött célomnak megfelelőleg csak annak bebizonyítására emlitém , hogy az ép ész- és lélekkel ellátott embernél minden időben a fönemlitett kérdések koronként bizonyos benső szükség által kényszerítve merülnek föl. Az ember önmagához legközelebb áll, és mégis mi gyakran bizonyul be, hogy önmagát legkevesbbé ismeri; mi nem vagyunk elszigetelt lények egyedül önmagunknak: „Non nobis solis nati sumus — partéin nostri parentes, partém cognati et amici, partém respublica sibi vindicat" — Cicero. — A társadalomban mindegyik számára bizonyos helyzet van kitűzve, melyből önmaga és mások iránti kötelmei háramlanak. E kötelmek teljesítését követeli a közjó, mindenki tartozik tehetségét és erejét lelkiismeretesen fölhasználni. Ez azonban csak ugy lehetséges, ha erőnket, tehetségeinket mindenek előtt ismerni tanuljuk. Valamint az előttünk ismeretlen kincsből alamizsnát nem osztogathatunk: ugy nem mozdíthatjuk elő a közjót önismeret nélkül. A bölcsek közvéleménye szerint az önismeret egyedüli őre és támasza az erénynek és boldogságnak. Azért már a delphi templom ajtaján minden bemenőt ezen mondat inte: „Nosce te ipsum u. — Miért Juvenalis oly szépen mondja : „E coelo descendit — yv&S-i creccuTov — Figendum et memori tractandum pectore". A tapasztalati lélektan (psychologia empyrica) és a tiszta gondolkodástan (logica formális) *), melyek együttvéve a bölcseleti elötant (propaedeutica) képezik, tárgyalják: nevezetesen az első a lelket az ö működéseiben és tüneményeiben a tapasztalás utján észlelve rendszeresen; a másik a józan gondolkodás törvényeit; és azon módokat ismerteti, melyek által szerzett ismereteinket rendszeres tudománynyá alakithatjuk. Mindkettő igen *) Eusebius szerint (Praeparat. ev. II, 27) Moses, Herodot szerint az egvptomiak, Pausanias szerint a chaldaeaiak és India bölcsei, Diogenes Laertius szerint Thales, Cicero szerint Pherekydes, Thales tanítványa; mások szerint Pythagoras, Pherekydes tanítványa, tevék a lelket szemlélődésük tárgyává; azonban a lélektan csak Socrates idejétől nyert szigorúbb tapasztalatokat. A sophisták e vakmerő tana: „Az igazságot megismerni, föltalálni nem lehet" harcra izgatá Socratest ellenök. Plató és Aristoteles a sophisták álbölcselete által ébresztettek föl a józan gondolkodás törvényeinek kutatására, és ezeket összeszedve napfényre hozták. És igy az egykori dialectica, logica név alatt, és a physiologia zavaros rendellenségében a többi közt a psychologia is mint külön tanok keltek ki először Plató idejében. A gondolkodás fő- vagy alaptörvényeiről már említést tesz. — „l'hilosophiae tres partes esse dixerunt antiquissimi et ccleberrimi philosophi, uti: Dialectionm, Ethicam et Physicam" — Cicero.
