Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1857

Létezem-e valósággal; léteznek-e tárgyak, melyek érzékeim alá esnek: vagy csalódás mindaz, a mi engem környez? mikép fogom én föl a világ egyetem tüneményét? ki rendezte azt igy? a vak-eset talán, vagy egy felsőbb hatalom? — — — — — S ama lény, melytől minden ered, hol található? Minő tulajdonsággal bir, miképen ismerhetem öt meg és közelithetek hozzá? És én honnan jövök; hová megyek? Kövessem-e saját vágyaim ösztönét; vagy törvényes kötelmek által hagyjam magam szabályoztatni? És ezen kötelességeket egy külhatalom, vagy saját érzelmem, vagy a dolgok rendje szabja ki számomra? — stb. stb. — Cantu. A halhatatlan lélekkel és észszel teremtett romlatlan ember lelkében ily s hasonló kérdések merülhettek föl, midőn kebelében a meggyőződést hitnek ereje nem érlelheté még. Az ész- és léleknek törekvése tiszta meggyőződés után az Isten, a világ és ember, vagy ész körül bölcselkedésnek neveztetett: „Philosophia est studium sapientiae — sapientia autem est rerum divinarum, humanarumque, et caussarum, quibus hae res continentur, scientia" — Cicero ; de önmagára hagyatva a tévedések hosszú láncolatát vonta maga után. Tekintsük például az ó bölcsészet első időszakát. Ez bélyegét hordozza ugyan az ész és lélek erejének; de valamint a rengeteg pusztában tévedező utas biztos irány nélkül és tévesztett cél mellett a reá jött alkony homályában minden lépten és nyomon ezer mesés alakot Iát képzeletében: ugy a bölcsészet első vagy hitregés korszakában a népek jelesbjei bár az Isten és világ, az ember és egyéb lények eredete, rendeltetése és végcélja körül a magára hagyatott ész gyenge világa mellett hitöket mesés ábrándokhoz és regékhez kötötték: „Theologia poetica antiquorum sistit nobis immanem Deortim Dearumque in Olympo convivantium, bachantium, rixantium, pessimoque mortalibus exemplo praeeuntium copiam" — Guzmics: Theolog. dogmát. Rege hőseik mellett jólehet itt-ott elszórva, inkább elvétve találhatni egy-két józanabb erkölcsi törvényt; ezek mindazáltal az igazság és való után vágyó szivnek és léleknek csak silány nyugpontul szolgálhattak. — Kevéssel többre mentek a görögök különösen Thales (Kr. e. 640) felekezete (joniai) által. A tévedések és botlások itt is napi renden vannak: érzékiség, materialismus, pantheismus, scepticismus; mégis cosmogoniájuk és theogoniájuk az ész méltóságához illőbb , az Istenről, a világról és lélekről pedig már tisztább fogalmakat hoznak. Hogy egyebeket mellőzzek a jóniai felekezetből,, kik mindnyáján egy nékik sajátos fölény végetlenségéről és halhatlanságáról tesznek emlitést, csak Anaxagórást emlitem. Midőn az egy örökös anyagi lényt az úgynevezett Homoiomeriák (hasonrészek) mindent adó és mindent elnyelő részeibe foglalá, 1*