Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1857
13 érzelmi tehetség 1, vagy az érdek nélküli részvétnek, a rokon öröm vagy rokon szenvedésnek tehetsége; és a kívánó tehetség, vagy szellemi szabadságunknak tehetsége, — e három ereje lelkünknek emel föl az érzéki világ fölé, és kivetkőztetve bennünket az állatiságból közvetlen részeseivé avat egy magasabb, egy érzékfölötti világnak. Hogy tehát ezen, minden földi lények ereje közt legnagyobb erői lelkünknek főleg tetszhetnek az észnek, kétségbe vonnunk nem lehet: ezek józan használatától jő minden nagyszerű és nemes ; visszaélésétől minden gonosz és kárhozatos, mit a történelem és tapasztalat az emberi életben fölmutat. Lelkünk értelmi tehetsége, mely a külvilág és belvilágunk tömkelegében szemlélt és észrevett jeleneteknek értelmet és fontosságot ad, mely ezeket fogalmak által megérti és alaposan fölfogja, mely a pusztán érzéki benyomások fölé, és egv, e világfölötti valóságnak, egy, ismereteiben és akaratában végetlen tökélyü Istennek megkülömböztetésére szükségkép emelkedik, kitől az ember jött és kihez ismét visszatérnie kel!; ezen értelmi tehetség mód nélkül tetszhetik, és kell hogy tessék az emberi észnek. Az ész tetszéséről bizonyságot nyújt minden lépés előre ismereteink határán; minden uj fölfedezés és haladás az igazság terén, mely hathatós befolyással van az emberiség emelésére s a közjólét előmozdítására, vagy mely az emberi léleknek hathatóságát és vizsgálódási erejét hirdeti. Az ember egyedül értelmével képes megismerni az igazat, és ez t. i. ismereteinknek öszhangzása a valóval, szóval maga az igazság legfőbb célja értelmünknek. így keletkezik az iga z11 a k érzemény e, mely nem valamely homályos, tökélyetlen és bizonytalan megismeréséből áll az igaznak, hanem értelmünknek tetszéséből a tiszta s világos igazság fölött, mely kellemes kedélyi állapot. Az igazság érzeménye elválaszthatlan az emberi természettől; véle született tetszéssel bir az igazság, és véle született nem tetszéssel az igaztalanság iránt: „Nihil est menti veri t a ti s luce dulcius" — mond Cicero; az ember természeténél fogva igaz, nyilt és őszinte, és csak eltorzítása által lényének lesz hazuggá. Ez érzemény alapja mindazoknak, melyek az ész előtt becscsel birnak; mert hol az igazság érzeménye hiányzik, ott az erény előtt az ajtó zárva van. Noha elméletszerünek látszik az igaznak érzeménye, mégis igen szorosan összefügg az erkölcsiséggel: ezt semmi sem fejti jobban ki, mint ha hozzá szoktatjuk magunkat szigorúan az igazsághoz ragaszkodni, és igazat mondani még akkor is, midőn nyíltságunk reánk veszélyessé válhatik. Az igaznak érzeménye semmi áltai nem fejlődik ki ugy, mint a lélek és szívnek tiszta, világos és öszhangzó megegyezése által; miként még a chinaiak közt is átalán elterjedt a vélemény, hogy a hangszermüvésznek tiszta erkölcsünek és igazlelkünek kell lenni, hogy hangszeréből tiszta hangokat csalhasson. Az igaznak érzeménye mutatkozik; ha fogalmaink s eszméink világosak és tiszták; vagy ha világosulnak és tisztulnak; ha érthetők vagy érthetlenek, rendezettek vagy rendezetlenek, tökélyesek vagy tökélyetlenek ismereteink: magasabb azonban az igaz fölötti eme örömérzeményünk ott, hol maga az ész és értelem által képzelt tünemények valódisága elismertetik és megismertetik, főleg ha ama való érzékfölöttiekre vonatkozik, és egy uj világot tár föl előttünk, melynek az ember már e földön tagja, és melynek egykoron tagja teljesen leend. *) Galilaeit börtönének gyászában csak azon meggyőződése vígasztala, melyet a roppant égi testek öszhangzó mozgásának isméretéből merített, ha bár ezen isméretének megvallása korában botránykő és kárhozatos merény volt. — L. E ng e 1: Philosophie Für d i e W e 1 t.
