Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Győr, 1855

10 ség oly fájává növekedjenek, mely boldogító gyümölcsöt hoz nem csak magának az ifjú nemzedéknek, hanem általa a hazának is, és az egész emberiségnek! Végre engedjetek minden üdvösért hőn buzgó kebletekhez utat még ama végkérelmemnek is, hogy engem most tisztes körötökből nehéz szívvel tá­vozót továbbra is tartsatok meg szives emlékezetetekben, és nagyra becsült barátságtokban, valamint én is magammal viszem soha el nem enyészendő kedves emlékteket. Isten veletek! Isten veled jeles Tanintézet! melyben mint szerény munkás éltem legszebb részét töltöttem, és mely fönállásod óta a hazának annyi értelmes és nemeskeblü polgárokat adlál! Isten szent áldása lebegjen szüntelen tisztes falaid fölött! virágozzál még sokáig diszes fényben, és légy évszázadokig termékeny veteményes kertje a köz haza tudományos és erényes nemzedékvirágának! Végre Isten veletek szép reményű ifjak, szivemnek kedveltjei! s ha azon szeretetért, mely keblemet irántatok mindenkor hevíté, a viszonszeretetnek csak kis szikrája is él szivetekben, most ez elválás órájában hallgassatok atyai vég kérelmemre, mely nem egyéb, mint rövid ismétlése azon intel­meknek és buzdításoknak , melyeket hivataloskodásom ideje alatt mint tanár és igazgató oly gyakran, oly szívélyesen intéztem hozzátok; t. i. hogy legyetek jók és szorgalmasak; hogy az erény és tudo­mányosság pályáján föltüntetendÖ törekvéstek által napról napra növekedjetek a valódi élctbölcseségben és kedvességben az Isten és emberek elölt. — Tiszteljétek a tenjavatokra irányzó törvényszabályokat mindenkor lelkiismeretesen, gyermeki hódolattal, szeretettel viseltessetek mindenütt és mindenben tisz­telt tanáraitok és elöljáróitok iránt, s teljes készséggel engedjétek magatokat általuk az erény és tudo­mány sziv- és észképző Ösvényén vezéreltetni, meg levén győződve, hogy ők szüntelen és egyedül a ti valódi javatok eszközlésében fáradoznak , s azért ti mint legnagyobb jóltevöitek iránt már a hála­érzet által is kötelezve vagytok ily lelkületre épen úgy, mint a tennen magatok iránti helyes szeretet által. — Áldjon meg, kedvesim! benneteket az Isten segítő malasztjával, hogy miként szivem a legfor­róbban óhajtja, mindnyáján az Istennek buzgó híveivé, az egyháznak példás életii és ernyedetlen mun­kásságú tagjaivá, illetőleg szolgáivá; a Fejedelemnek tántoríthatlan hűségű alattvalóivá; a hazának ér­telmes, erényes, hasznos polgáraivá, és az isteni gondviselés utja szerint ügyes hivatalnokaivá növe­kedhessetek! — Végre engem, ki e kivánatok közt most nehéz szívvel hagylak el benneteket, tartsatok meg emlékezetetekben; és imádkozzatok érettem, valamint én is kérem az Istent minden jó és üdvös­beni erősödéstekért. Ha pedig szeretelt szüleilekkel — kik bennetek ez év elején gondviselésemre biztanak — találkoztok, s azok rólam még megemlékeznek: jelentsetek azoknak is szívélyes illő üd­vözletet tőlem, mint bennetek helyezett reményeiknek és örömeiknek részvétteljes osztályosától. — Ezzel végezvén bucsu-szózatomat, még egyszer kívánom, miszerint áldjon rneg mindnyájatokat az Atya, Fiu és Sz. Lélek Isten, és kegyelmével maradjon veletek! Ugy legyen. Ezután a pannonhegyi főapát, Rímely Mihál Ö Méltósága által kinevezett uj igazgató lépett az emelvényre, hogy elődjének eddigi fáradozását megköszönje, tanártársait az egyesült erö­veli közreműködésre fölkérje, az uj tanár Schmidthauer D. János urat az intézetnek bemu­tassa, végre az ifjúságot célszerű intézkedéseinek bizalomteljes fogadására figyelmeztesse. Érdemdús volt Igazgatónk! n. t. Perjel ur! Mély bölcseségü kormányod, ügyes tapintatu igazgatásod, szelid bánásmódod és nyájas le­ereszkedésed között megfutott pályánk határinál, a válás órájának szomorú hangjára — saját és tanár­társaim nevében búcsúznom — isten-hozzádot kellene rebegnem; de a keserű búcsúra nem nyílnak meg ajkaim, nem, mert bucsú-szavam elfojtják kínaim. — Vagy a legjobb vezérbarát távoztán a tenger fájdalom hullámzajától az érzékeny kebel nem némul el? Halaszszuk nyugodtabb percekre a keserű bucsú-serleg kiürítését! De engedd meg, n. t. Férfiú! hogy forró hálánkat, s hő szivünk nyilvános köszönetét kifejezhessem. A tudomány és miveltség templomának, a nyilvános iskoláknak célszerű ve­zénylete, minden időben ugyan, de kivált igazgatói korszakodban, midőn a növelési s tanítási rendszer az átalakulás — újjászületés — küzdterére állítatott, e korszakban, mondom, ritka ügyességű tapintatot

Next

/
Oldalképek
Tartalom