Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
IV. A szombathelyi püspökség és az. oktatás
felépítésével. Itt minden „tanító-egylet kebelében” szerveződött. Minden esperesi kerületben alapgyüjtő és kezelőbizottságok alakultak. Ezek általában 4-10 főből álltak. Ok szervezték meg a tagságot és kezelték a központi vezetőségnek felküldendő pénzt. A segélyalapot a püspöki kar által felkért káptalan kezelte, s az ebben résztvevő kanonokok döntöttek a kiosztandó pénzekről. A segélyre pályázatot kellett benyújtani az egyházmegyéhez, amely aztán felküldte elbírálásra a káptalanhoz. A káptalan munkáját egy központi bizottság ellenőrizte, amelynek tagja volt a prímás, a prímás által kinevezett elnök és alelnök, a vagyonkezelő káptalan egy képviselője, és az alap tagjainak tíz képviselője, akiket egyházmegyénként választottak.155 Az 1883-ban alakult Szombathelyi Egyházmegyei Katolikus Tanító Egylet egyszerre jelentett egy olyan egyháziak által irányított szervezetet, amely összefogta, képezte tagjait, és egyszerre viselte magán egy mondhatni átlagos hitbuzgalmi egylet ismérveit, már ami az egyházi felügyeletet jelentette. Mindenesetre a szervezet felmérhetetlen hasznossága abban állt, hogy tagjait évente többször összegyűjtötte, megismertette a kor színvonalának megfelelő pedagógiai és didaktikai módszerekkel, illetve a közösségi lét segítségével ösztönözte és buzdította tagjait az egyre színvonalasabb oktató-nevelő munkára. Középfokú oktatási intézmények Az 1868-as egyházmegyei sematizmus mindösszesen két középiskolát jegyzett fel a szombathelyi püspökség területéről. A premontrei rend által fenntartott szombathelyi főgimnáziumot, illetve a bencések által működtetett kőszegi algimnáziumot. Közülük az 1772-ben Zichy Ferenc győri megyéspüspök által alapított szombathelyi gimnázium örvendett nagyobb elismertségnek. Itt az első időkben a ferencesek látták el a tanári feladatokat, egészen 1776-ig, majd 1808-ban átvette az iskolát a premontrei rend. 1850-ben beolvasztották az intézménybe a Szily János által 1783-ban alapított bölcséleti líceumot, s az Entwurf szellemében átszervezett iskola ettől fogva főgimnázium lett. Olyan neves tanárok oktattak itt, mint Kunc Adolf, Lipp Vilmos vagy Kárpáti 155 SzEL, Püspöki Körlevelek 1884. sz. n. ^ 67 ^T‘