Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
IV. A szombathelyi püspökség és az. oktatás
Az egyház részéről emiatt keltett megütközést az 1868:38-as népiskolai törvény azon passzusa, miszerint: „A községi nép- és polgári iskolai tanítók kötelesek minden tankerületben tanítói testületté alakulni.”147 Ezzel a jogalkotók elsősorban a pedagógusok továbbképzését kívánták megoldani, csakhogy a szervezet a szakmai érdekvédelemnek is teret adott, s mint ilyen, a püspök fennhatóságától teljesen függetlenül működött, ez pedig nem felelhetett meg az egyházi hierarchia számára. Az ügyben Szabó Imre püspök is hasonló álláspontot képviselt. Mint írta: „Mindig visszás dolognak tűnt föl előttem, hogy egyházi főhatóságom alatt álló tanítók közül sokan oly egyletben vannak, melyhez nekem, mint egyházi főhatóságnak, sem közöm, sem szavam nem lehet. Ezen ok indított engem arra, hogy az egyházi főhatóságom alatt álló tanítókat egy tantestületbe való egyesülésre felhívjam és közös munkálkodásra úgy egyesítsem, hogy ezen együttes munkálkodást magam is szemmel tarthassam...”148 A Szombathelyi Egyházmegye tett ugyan lépéseket egy katolikus tanítóegyesület megalapítása irányába, a tervek azonban konkrét megvalósulásig már nem jutottak el. Szabó püspök benyújtotta az alapszabályt engedélyeztetésre a belügyminisztériumba, de az egyesület megszervezésére már nem maradt ideje, 1881-ben bekövetkezett halála ebben megakadályozta.149 Ezt csak pár évvel később 1883-ban utóda, Hidasy Kornél tehette már csak meg. A katolikus tanítók esperesi kerületenként szerveződtek. Ezek a körök évente kétszer tartottak körgyűlést, évente egyszer pedig az egyházmegye összes katolikus tanítója részt vett egy Szombathelyen tartott általános közgyűlésen. A Szombathelyi Egyházmegyei Római Katolikus Tanító Egyesület első elnöke Barabás György, vasvári tanító lett, tiszteletbeli elnöke pedig Stegmüller Károly kanonok. Mind a kör-, mind pedig a közgyűlésen meg kellett jelenniük a katolikus tanítóknak. Jelentős könnyebbséget jelentett viszont nekik, hogy a hitközségeiknek kellett állnia az utazási költségeket, egy harmadosz147 MTt 1836-1868. 1868:38 147. § 148 Idézi Füssy 1929. 109. 149 FOSSY 1929.110.