Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)

IV. A szombathelyi püspökség és az. oktatás

tályú vasúti jegy, illetve fuvarozás formájában. Ezen felül a tanítókat megillette egy forint is, napidíj címén.150 A püspök, fontosnak tartva az itt folyó munkát, próbálta ösztönözni az egyesületi tagokat az aktív részvételre, ennek ellenére több kör mun­kája akadozott. Az éves közgyűléseken 200-250 fő szokott megjelenni. A program szentmisével kezdődött, amelyet általában a szombathelyi főesperes tartott, aki kerületi főtanfelügyelőként is működött. Ünnepé­lyes alkalmakkor ezt a püspök végezte. Az egyesületi elnök éves beszámolója után vita következett, majd ezután felolvasást tartottak, amelynek témáját az előző közgyűlés hatá­rozta meg. Ez mindig valamilyen pedagógiai, illetve szakmódszertani kérdésnek a kifejtését tartalmazta. Ilyen címekkel születtek pályamun­kák: Miképpen lehet leszoktatni a tanulókat a hazugságról? Vagy: A tanítók között miért hozható létre jó közösségi szellem?151 152 A dadogok és hebegők oktatásáról. Torna és játék az iskolában. Mi haszonnal jár körgyűlések tartása? Térkép ismertetése 3. osztályban.'52 A tanítók részére az egyesület pályázati munka formájában to­vábbképzési lehetőséget nyújtott, amit pénzjutalommal díjaztak. A beérkezett pályamunkákat a központi vezetőség, gyakran maga az elnök bírálta el. A tanárok képzésének egyik színterének az egyleti könyvtár számított. Ezt a tagdíjakból folyamatosan fejlesztették, ha mással nem is, a Népnevelő című módszertani lappal biztosan, hisz arra az egylet előfizetett. A szervezet''Egyesületi Értesítő címmel la­pot is adott ki. A katolikus tanítók rendszerint beléptek a katolikus önsegélyező egyesületbe is. Valójában ez a segélyalap is egyfajta válaszként jött létre. 1878-ban a II. egyetemes tanítógyűlés úgynevezett ötvenes bi­zottsága egy olyan alapítványt kívánt létrehozni, amelynek kamatjaiból a tanítók tanuló gyermekei ösztöndíjakat, özvegyeik és árváik támoga­tást nyerhettek. Ez lett az Eötvös-alap. Az alap segítségével a tanítók képezdét, középiskolát, akadémiát és egyetemet látogató tehetségesebb gyermekeit 100-200 forintos ösztöndíjjakkal segélyezhették. Az Eöt­150 SzEL, Püspöki körlevelek 1885. 111. Körlevél 345. sz. 151 Tanító egyleti közgyűlés. Szombathelyi Újság 1897. szeptember 19. 2. 152 Katolikus tanítók közgyűlése. Szombathelyi Újság 1898. szeptember 18. 8. 65 ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom