Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)

IV. A szombathelyi püspökség és az. oktatás

Küzdelem az iskolák „községesítése ellen” Eötvös József már az első, 1848-as minisztersége idején is a közsé­gi, azaz a városok, falvak által fenntartott iskolákat tekintette a népok­tatás fejlesztése szempontjából alapvető intézménynek. Kicsit módo­sítva bár, de ezt az alapgondolatot igyekezett átültetni a megváltozott viszonyokra második miniszterségre idején 1868-ban. így erre az isko­latípusra vonatkozott a törvény legtöbb pontja, s ezt próbálta propagál­ni a települések, városok vezetői számára, illetve a jogszabályi háttér is a községi iskolák létrejöttét támogatta.103 Az 1868:38-as törvény amellett, hogy engedélyezte a felekeze­tek és egyesületek számára népiskolák fenntartását, ezt feltételekhez kötötte. Előírta a képesített tanító alkalmazását, a kötelezően taní­tandó tárgyak körét104 továbbá szigorú előírásokat fogalmazott meg az oktatási épületek minőségével kapcsolatosan is, előírva, hogy azok egészséges helyen épültek, szárazak és a gyerekek létszámához mérten (egy teremre 60 gyermeket, s minden gyermekre legalább is 8-12 négyszögöl lábnyi helyet számítva) megfelelő nagyságúak le­gyenek.105 Abban az esetben, ha az adott községben hitfelekezet, egyház, plé­bánia nem tartott fenn elemi iskolát, a községnek kellett „népoktatási intézetet” felállítania és ezek fenntartására 5%-os pótadót vethetett ki (ezt felekezeti iskola nem tehette meg) és ha igényelte, részesülhetett állami segélyben. Adott esetben község segélyezhetett felekezeti isko­lát, de ha egy településen több felekezet is rendelkezett iskolával, akkor azokat azonos arányban kellett támogatnia. Az a település, amely egyetlen felekezeti iskolával rendelkezett, de a másvallású diákok létszáma elérte a harminc főt, köteles volt közös népiskolát állítani. Ezzel kapcsolatban a jogszabály 26. §-a kimond­ta: „Különféle felekezetű községekben, ha egyes felekezetek képesek is a jelen törvény kívánatainak megfelelő népiskolákat tartani fenn, de azon meggyőződésre jutnak, hogy közerővel virágzóbb állapotban 103 Köte 1971.27. 104 MTt 1836-1868. 1868:38 30.§. 105 MTt 1836-1868. 1868:38 27.§. 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom