Pál Ferenc: A Szombathelyi Egyházmegye a dualista államban 1867-1914 - Géfin Gyula kiskönyvtár 5. (Szombathely, 2018)
III. A szombathelyi püspökség szervezete és kormányzata a dualizmus idején
kát, szerepük elsősorban széküresedés (sede vacante) esetén nőtt meg: ők választották meg az egyházmegye ügyeit ideiglenesen vivő káptalani helynököt. A káptalanok a közjegyzőségek 1874. évi felállításáig, mint hiteleshelyek, jogszolgáltató intézményként is működtek. A dualizmus korszakára már rég megszűnt a káptalan tagjainak együttlakása és egy helyben maradása, a kanonokok önálló házban és háztartásban éltek. A káptalanonként változó számú kanonokok a javadalomból a saját maguk által elfogadott statutum szerint részesültek. A testület élén a nagyprépost (praepositus maior) állt, aki sokszor felszentelt vagy választott püspöki címmel is bírt. Öt és a következő három kanonokot - lector vagy olvasó kanonok, cantor vagy éneklő kanonok, és custos, vagy őrkanonok - nevezték oszlopos vagy kolumnális vagy mester kanonoknak. A káptalanok tagjai szigorú rend szerinti előlépéssel követték egymást a tisztségekben. A kinevezés mindig az utolsó stallumra történt. Ha például a lector elhalálozott, nem az ő pozíciójára neveztek ki személyt, hanem a VI. stallumra, s a lector alatt álló kanonokok mind léptek egyet előre. A kanonoki kinevezés korszakunkban úgynevezett kánoni választás útján történt, azaz a püspök három személyre tett javaslatot (ebben az időben már a számára legalkalmasabbnak vélt személyt jelzésértékűén előre téve), s a király ez alapján tette meg kinevezését, a pápa pedig ezt megerősítette. A káptalan jelentősége egyházkormányzati szempontból abban állt, hogy - bár a hatalom a főpásztor kezében összpontosult - a püspök egyházmegyéjében előforduló jelentősebb ügyekben kikérhette, illetve ha ezt az egyházjog előírta, ki kellett kérnie a káptalan belegyezését vagy tanácsát. Ilyen esetnek számított az egyházmegye tulajdonában álló javak (birtok, értékes ingóság) elidegenítése, illetve minden olyan jogügylet, amelynek következtében a püspökségre különös kötelezettség hárult. Ilyen volt például a kölcsönfelvétel. De a püspöknek bírnia kellett a káptalan jóváhagyását a káptalant és püspököt közösen megillető javadalom adományozásakor, új kanonokság alapítása vagy régi megszüntetése esetén, egyházi javadalmak egyesítésekor, új adók kivetésekor, továbbá a zsinati vizsgálók kinevezésekor. A püspöknek ki kellett kérnie a káptalan hozzájárulását a papok által elkövetett vétségek nyomozása esetében, fenyítésénél, helyhatósági rendszabályok ^ 28 ^
