Gazdák Lapja, 1910. március (9. évfolyam, 10–13. szám)
1910-03-05 / 10. szám
9-ik szám GAZDÁK LAPJA 3-ik oldal is, kifizeti magát jobban, mint a mezőgazdaság, vagy éppen bármely más ipari foglalkozás. Kertészetből megélhet bármily szegény ember is, természetesen ha érti szakmáját, s ha nincsen is sok pénze, mert a tisztes- vSéges munka megteremti a mindennapit. Mindenesetre a szegény ember, akinek pénze nincsen, csakis feltétlen tudása és szorgalmas munkája által érheti el a jó sikert, sőt egyes esetekben többet is érhet el, mint pénzzel és kellő szaktudás nélkül, s ha heiyi viszonyai a keresletet tekintve kedvezők, és ha kellő üzleti számítással rendelkezik, és helyesek. Nem szabad túlterhelnie az anyagi gondjait, olyant vállalnia, aminek megfelelni képtelen volna. Hogy azt, amit mondani kívánok, megvilágítsam, elmondom a saját tapasztalataimat, amelyeket sok megpróbáltatás utján a gyakorlatból merítettem. Jelenleg már tűrhető a helyzet, ami bizonyittatja velem szakmám iránti ragaszkodásomat. Alig 25 éves koromban kellő előgyakorlat- tal, csupán szakmám iránti szenvedélyből, mondhatnám pár forinttal léptem önállóan n kereskedő kertészet terére, és nem is valami nagy forgalmú helyen. Büszkén mondhatom, keserű napjaimat sok fáradságos munkával mindig megédesítették szeretettel gondozott növényeim, és nem erged- tek elcsüggedni és türelmes kitartásomat siker koronázta. Szegény ember boldogulása tehát csak igy, és egy kis vállalkozó szellemmel érhető el. Sok esetben egyes kertészek csak azért lépnek ez uradalmi szolgálatból az önálló kereskedelmi pályára, hogy a tehernek vélt szolgálatot, a mmskakönnyebbség és függetlenség reményében cseréljék fel. Ebben az esetben pedig csalódnak, és nem csuda, ha a várt eredmény elmarad. A kereskedelmi pályára egészen más ambícióval, eréiiyel kel nekidőlni. Az emberi nem már magában arra van teremtve, hogy küzdjön a mindennapiért ; mi kertészek pedig különösen a testnek és léleknek jóleső munkájára. Ezért kevés pénzzel e téren munkásság nélkül nem lehet boldogulni és örülhet az illető, akinek egy kis kényelmes munkájáért és alárendeltségéért megvan a mindennapija. Továbbá e kertgazdaság terére lépő embereknél a fötényező a jó üzleti terv megválasztása, jóelöre látó számítás, a viszonyokhoz való alkalmazkodás, mert nem elég az, ha elkészítjük a kertészetre szánt teret minden kitűzött cél nélkül. Lehet az a kertészet bármily nagy, vagy fényeá, annak kielégítő jövedelme nincs biztosítva, ha ahhoz nem értünk, vagy annak jövedelm eztetéséhez kellő ismerettel nem fogunk hozzá. Bármily kész kertészet,helytelen gazdálkodással ideig-óráig ugyan hozhat hasznot, de végre az is kimerül, mint az örökölt tele pénztárca. Egy jól berendezett kertészet csak az alkalmat nyújtja, abból minél nagyobb hasznot elérni a gazda tudománya, és annak emelkedése vagy apadása csak tőle függ. Ez megcáfolhatatlan tényállás. Ily feltétlen kihatása van ott, ahol nem lehet nagy mértékben számítani a helyi forgalomra, a telepet olyan helyen megválasztani, ahol számíthatunk esetleg arra, hogy legalább idővel a munkánk által fejlesztett telep bizonyos nyereményt hezhat érték- emelkedésével, Jól esik ez az előszámitás annyiból is, minthogy nem sikerülhet mindnyájunknak olyan helyen letelepednünk, ahol verseny nélkül lennénk és biztos helyi forgalom volna. Nem lehet például mindenütt virágüzletet sem fenntartani (ami maga is biztosit már létet, ha jól megy), ha legalább nagyobb vidéki vevőkörre nem tudnánk szert tenni; holott ezzel munkánk nem veszne kárba, sőt az jól ki is fizetődhet. Azoknak, akik sikertelenség miatt panaszkodnak, csak úgy lehetne érdemleges tanácsot adni, ha sorra vizsgálhatnánk a helyzetüket és viszonyaikat, a várost, falut, vevőkört, a személyi és anyagi viszonyokat és a gazda szellemi tehetségét is s csak azután lehetne megadni az érdemleges tanácsot a mihezkezdésre vonatkozólag. Csak ezek ismeretével lehetne meghatározni, hogy minő irányban és hogyan volna a kertészet űzendő. Van minekünk egy általános nagy hibánk, az, hogy nincs egyetértés, összetartás kellő mértékben közöttünk és nagyon ritkán vau elég vállalkozó szellem. Nézzünk körül. Vannak városok, községek (nem teszem kivétel nélkül), ahol nagy számban is vaunak kertészek és majdnem valamennyi egy és ugyanazon irányban vezeti üzemét, ugyannyira, hogy egyes produktumokból felnsleges áru is van, más keresett kellékekből majdnem semmi s igy az boldogul, aki olcsóbb áraival versenyképes. Természetesen ezek mint ellenségek tűnnek fel egymásnak, bár mindnyájának élni kell. Ismerek például olyan helyet, ahol 20 25 év óta a fenti viszonyok között megtelepeadta oda az édes kis remegő bárányokat. A ci-illagszemü szép leány meg mindig vidáman fogadta a pakulárt és nevetett a hajnalpiros szép szájával a hófehér ajándékra. így ment ez egy ideig. Egyszer azután nagyon szomorú volt a leány, mikor elhozta Mitru a szokott ajándékát, Mintha sápadtabb lett volna az arca is. Még a báránykára sem mosolygott. Mitru szomorúan csalódott szívvel ballagott a falu utcájában. Fájt a lelkének, hogy a leány nem mosolygott, mint máskor. Pedig maga előtt látta a leány mosolygó, szép arcát. Látta a finom ajkát, a mely mintegy művésziesen szép keret ég a gyöngyszinü fogai körül. De ez az ajk most nem mosolygott sem ő reá, sem arra a szerencsétlen kis állatra. Haragszik ... De miért? Megállóit, tépelődött. Vele szemközt jókedvű legények kur- jantgattak. Oda ment közéjük, hátha meg tud valamit. Az utca közepén hetyke lépésekkel ment végig a gazdag Buruc Tódor. A legények tisztességtudóan köszöntek neki. — Tudod-e, hogy vőlegény ? — kérdezte az egyik legény Mitrutól. — Nem, — felelte az. — Szép menyasszonya van. A te gazdád leánya a menyasszonya. S Mitru szép barna arca ólomszinn lett. Lihegve, fuldokolva azt kérdezte: — Parászke ? . . . — No persze, hogy Parászke, nincs más leánya a gazdádnak. Mitru tágra nyílt szemekkel nézett maga elé. — Nincs, nincs. ügy ment haza, szédülő fejjel. Parász kának már nincs több szava ő hozzá. Hogy menyasszony, már nem is beszél hozzá. Nem is megy le többé a faluba. Bárányt se visz. Úgy sem okoz már vele örömet. Nagyon szomorú volt. Az öreg anyja aggódva simogatta. — Mi bajod, lelkem, fiam ? — Semmi, anyám, csak nincs jókedvem. De az öreg asszony gondolta, hogy a fia a gazda leánya miatt kesereg. Nem is járt le most Mitru a faluba. Élüldögélt egy helyen és nézte az apró, fürge báránykákat, a mint elugrándoznak a napfényben. Hogy örült régen Parászke az ilyen állatkáknak. (Vége köv.) Szab. „Rekord II.“ sorvetögép „LOSONCZI GAZDASÁGI GÉPGYÁR GYÁRTMÁNYA.“ Sorba vet — sorba trágyáz ! „Államgépgyári legújabb szerkezetű gőcséplökészletek, benzinmotorok, resicai acélekék, Kalmár-féle rosták és egyéb talajművelő eszközök.“ Kívánatra szívesen küldünk árjegyzéket. A Magy. Kir. Államvasutak Gépgyárának Vezérügynöksége Budapest, V., Váci-körut 32. szám.
