Gazdák Lapja, 1909. december (8. évfolyam, 49–52. szám)
1909-12-05 / 49. szám
dec. 5. GAZDÁK LAPJA 5-ik oldal A védekezésnek legsikeresebb, leggyökeresebb módját az képezi, hogy a rtipö- lésre képtelen, csonkaszárnyu nőstény lepkéket a fákra való felmászásban és igy petéiknek azokon való lerakásában megakadályozzuk, amit az úgynevezett hernyó- övek alkalmazása által érhetünk el legbiztosabban. Ez a hernyógyűrü, vagy hernyóöv pedig úgy készül, hogy erősebb csomagoló papírból 15—20 cm. széles szeleteket vágunk, amelyeknek egyik oldalát hernyóenyv- vel gondosan, egyenlő vastagon bekenjük és ezen oldalukkal kifelé fordítva október közepe táján a föld színétől számított egy félméter magasságban szorosan rákötjük a fa törzsére. Ha már most a szárnyatlan nőstény lepkék felfelé mászásuk közben ezen hernyóövet elérik, nem tudnak azon keresztül menni és vagy megragadnak rajta, vagy pedig alatta rakják le petéiket és igy védekezésünk bármelyik esetben célravezető lesz; mert az első esetben a megragadt hernyók ott döglenek meg, a második esetben pedig a tavasszal kikelő hernyók, nem tudván az övön keresztül hatolni és a fa zöld részeihez jutni, táplálék hiányában éhen rövidesen majd elpusztulnak. Igen jó hernyóenyvet készíthetünk oly módon, pha 500 gramm fehér (csizmadia) szurkot parázs tűz felett megolvasztunk és ekkor 400 gramm disznózsírt gondosan közé keverünk. Az ily módon elkészített anyag 6—8 hétig is ragadós marad és igen célszerűen használható arra, hogy minden a fa törzsére felmászni akaró rovart útjában megakadályozzon. Úgy Brumata enyvet készen, mint a használatra teljesen kész kemyóövet, budapesti magkereskedőknél jutányos áron lehet beszerezni. A német országos kormány mindenre kiterjedő figyelmének bizonyítéka azon körülmény is, hogy a kis téli araszoló pusztításáról, illetve az ez ellen való védekezésről rendeleti utón intézkedett, amelyben kötelezővé teszi az állami vegykisérleti állomáson ezen célból legjobbnak talált Bromatol her- nyóenyvnek alkalmazását. A fent leirt védekezésen kívül nagyon ajánlatos még a fák töve körül ősszel a talajt jó mélyen meforgatni, miáltal a föld színén levő álcák alólra kerülvén, az azokból kikelő lepkék nem tudnak többé felszínre kerülni. Gyümölcskertész. A sertésnek az emberre veszedelmes betegségei. Kiválóan érdekel minket e helyen a sertés és annak azon betegségei, melyek az emberre ártalmasak lehetnek. A sertések egy igen elterjedt fertőző betegsége a sertésorbánc (szt. Antal tüze, rög, torokgyík, vöröshasu betegség stb.). Ha Ostertag tanár észleletéi nyomán azt olvassuk, hogy orbáncos sertések húsa nem ártalmas bárminő súlyosan megbetegedett állattól származzék is az, úgy azt a kijelentést fenntartással kell fogadnunk és nem szeret- nők, ha a köztudatba is áímenne e felfogás minden továbbiak nélkül. Épen Németországban történt, hogy 1903. folyamán is 5 állatorvos fertőződött orbáncos sertéshullák boncolása, illetőleg sertésorbánc elleni védőoltások kivitele közben. Egy hentes egy sertésorbánc miatt kényszerszurt sertés feldolgozásánál megsértette kezét és megkapta a betegséget. 1892-ben Tirolban orbáncban elhullott sertések húsának élvezete után 25 ember megbetegedett. Egészen bizonyos az, hogy orbáncos hullákkal és az orbánc ragályának mesterséges tenyészeteivel foglalkozó egyének sebzéseken át ismételten fertőzték magukat. Tehát ha ezt az eminens vérfertőzéses betegséget úgy fogjuk értelmezni, hogy sertésorbáncos állat az emberre nem minden kétséget kizárólag ártalmatlan, hanem igenis bizonyos, az átragadást kedvezően befolyásoló körülmények összejátszásával távolról sem veszélytelen : akkor elkerülhetők lesznek olyan és hasonló esetek, mint a fentebb elsoroltak. Máig érvényben levő állategészségügyi törvényünk és egyébként sertésorbáncban beteg állat húsát és zsírját táplálékul forgalomba hozni, tehát fölhasználni kategorice tiltja, mert a sertésorbáncban elhullott állatnak szőröstül bőröstül való megsemmisítését követeli. Egy másik igen fontos sertésbetegség a sertésvész (sertésdögvész, disznópestis, sertéskolera, epeláz stb.). Ezt általánosságban azon betegségek közé soroljuk, melyek az emberre át nem vihetők, mint pl. a keleti marhavész a szarvasmarhák ragadós tüdőlóbja stb. Az a tapasztalat, hogy sertésvészben elhullófélben levő, vagy épenséggel már elhullott sertéseket emberek, főképen pedig cigányaink, látszólag ártalom nélkül fogyasztották, mintegy azon felfogást támogatja a közönségben, hogy kár is e betegséggel sokat foglalkozni. Meggyógyítani nem lehet, a beteg sertés pedig nem ártalmas. Téves hiedelem ez már azért is, mert cigányaink még a lépfenés hullát is látszólagosan ártalom nélkül fogyasztják. Ilyesmihez cigánygyomor szükséges és senkinek sem ajánlanám kísérletezni, van-e cigánygyomra ? Először alig tudjuk meg, hányszor ártott a cigánynak ilyen falat, másodszor meg ma már a cigány is tudja, hogy alapos átfőzés kiűzi az esett állatból a gonosz ördögöt. Talán az sem utolsó dolog, hogy a cigány bizonyos fokú immunitást is öröklött, vagy szerzett, mellyel azonban csak a cigánytermészet dicsekedhetik, de nem nemcigányivadék. Visszatérve a sertésvészre, tudnuk kell, hogy az esetek egy része mint vérfertőzéses betegség folyik le, máskor meg fekélyes folyamatok okozzák a betegséget, eltekintve azon esetektől, midőn e két folyamat együttesen szerepel, miként ez hazánkban a sertésvész u. n. vegyes alakjánál nem ritka dolog. Senkisem fogja állítani, hogy ezek az ember egészségére ártalmatlan folyamatok. Hogy példát is említsek, Pouchet és Silberschmied kívül Zschokke is észlelt sertésvészes sertés sonkája utáni husmérgezést egy család 9 tagjánál; a sonkamaradékban Zschokke feltevésének igazolásául a sertésvész baciilusát is megtalálta. Manap kisebb fokú sertésvésznél, illetőleg a sertésvész megbetegedés bizonyos igen enyhe, kedvező, gyógyult, lefojt eseténél az állatnak sterilizálás után való értéke- sithetését engedélyezik, de ez csak ott történhetik, hol sterilizáló berendezés van. Ebből az intézkedésből is kitetszik, hogy mennyire aranyigazság, hogy a fizikai meleg (főzés, sütés, kiolvasztás stb.) megbecsülhetetlen jóakarónk a konyhákban. Az emberre a hús élvezete folytán veszélyes két betegségről kell még megemlékeznünk, a borsóka- és fonalóckórról. Két betegség ez, melyekről rendszerint keveset hallunk, sőt melyek fontosságát szívesen lebecsüljük. A két betegség közül a fona- lóckór, más néven trichonozis, veszedelmesebb az emberre. A trichinozis sertések betegsége: a sertések trichinás patkányok felfalása által fertőzik magukat, az ember viszont nyers, vagy hiányosan elkészített trichinás sertéshús élvezete folytán. Koronként annyira elterjedt betegség ez, hogy trichinajárványok- ról hallunk. Németországban pl. 1863. körül 2000 lakos közül megbetegedett trichinozis- ban 336 egyén és 101 ember meghalt e betegség következtében. A magyarországi első trichinás járványt emberek közt 1891f Sertéshizlalók! Aki azt akarja, hogy sertéseinek mindenkor kitűnő étvágya legyen; hogy sertései a felvett táplálékot tökéletesen feldolgozzák és hasznosítsák; hogy sertései jól és hamar hízzanak: — hogy sertéseit akármeddig hizlalja, sohase legyenek rossz evők; hogy sertéseit félhizottan, — mert nem esznek, — ne kelljen leölni; hogy sertéseit óriási nagyra hizlalja; hogy H sertéseitől mindig több zsírt kapjon, mint a mennyire számit; hogy sertéseinek haszna jelentékenyen emelkedjék, — használja kizárólag a csak védjegy- és a(Ja&olÍa utasítás szerint, igen csekély költségért nagy gyei valódi VITÁLIS-íéle ö I £ ^Xd JvJ CJ I L haszon. Egy sertésnek az egész hizlalás alatt 150—200 fillér áru por szükséges, minek révén a súlytöbblet 15—50 kilóra is felmegy. Tehát használatban a legolcsóbb. Kapható 80 filléres csomagokban. Ahol nem kapható, rendelje utánvéttel e címen: Vitális-féle sertéstáppor Kovács F. és Társa céghez Nagykanizsára (Zalamegye). 274 52—27
