Gazdák Lapja, 1909. július (8. évfolyam, 27–31. szám)
1909-07-30 / 31. szám
2 ik oldaL GAZDÁK LAPJA. július 30. központjukat, megvádolták azzal, hogy őket politikai és önző célok eszközeiül használják fel. Mi nem a támadás lényegére fektetünk súlyt. — Mi másodrendű kérdésnek tekintjük azt, hogy Kristóffy tényleg megkisérelte-ó a kisbirtokos szövetséget saját politikai céljaira eszközül felhasználni; hogy tárgyalásba bocsájtkoz- tak-é tényleg a szövetség vezetői; fizetett-ó Kristóffy, vagy csak fizetni fog; avagy eleve vissza utasitották-é az ajánlatot; mi nagyobb horderejűnek látjuk a száraz ténynél azt, hogy a Lobogó szervezete elleni aggályunk megbizonyosodását látjuk ebben. Először is, ha a vezetés szálai nem nehány ember kezében futnak össze, a gyanú sem kap tápot arra, hogy a szervezet kihasználása fölött titokban, tehát egyes emberek tárgyalhattak. Az a szervezet, melynek a vidéken vezető emberei vannak, egyes emberek érdekei szolgálatára fel nem használhatók. — Azt megvenni, vagy eladni, egyszerűen nem lehet. — Nem hibás-é pedig az olyan szervezet, melyhez a legközönségesebb gyanú is hozzáfér ? megállhatja-é az a szövetség a helyét a jövő nagy küzdelmében, amely szervezetében inár vértezve nincs a legközönségesebb mindennapi támadások ellen ? De bizonyít ez a támadás mást is. Azt, hogy a vidéki csoportok, vidéki vezetők, csak névlegesek, szerepet nem kapnak. Megalakul nagy lelkesedéssel egy kör, de azok ambícióját, inunkakedvét a központ kielégíteni nem tudja. — Nem kapnak alapszabályt, nem szedhetnek tagdijat, mert a központ nem intézkedett! Ezért aztán gyanú támad bennük, hogy tulajdonképpen mi szükség van rájuk ? Vajon nem csak a fotographiájuk kell ? Előfordulhatna ez, ha a szövetség szervezete olyan lenne, hogy vidéki törökkel foglalkozva csak, az egyes embereket azok kebelében csoportosítanák? Ha a központ nem is érne rá foglalkoztatni őket, majd keresnének ők foglalkozást maguknak ! Ez a hírlapi hecc azért szomorú, mert a kis birtokosok oly fontos szervezkedését diszkre- ditálja s hátra vetheti az eredményt. De a tanulságok hasznot is nyújtanak. — Megtanították a kis gazdák szervezőit, hogy ha komoly célt akarnak érni, változtatni kall az eddigieken. Nem lenne-é helyesebb, ha a két irányban haladó Lobogó szervezete s az olvasó körök szervezete egyk özös utón haladva, komoly egyesületté alakulna át, melyhez még távolról se férjenek a kicsinyes meggyanusitási kisérie tek ? Megriadt kiránduló. „Méhészeti közlöny“ Valaki megtisztelt egy rajjal, de úgy tett, mint az okos paraszt leány, adott is ajándékot, nem is. T. i. küldött egy késői kis rajt, amely az 1907. évi szárazságban talán a mindennapiját sem volt képes beszerezni, s miután szeretem a méheket, sajnáltam pusztulásra hagyni. Ápoltam, dédelgettem azokat s egy kisebb szakkönyv tanulmányozása után, a fennáló okszerű szabályok szerint kezeltem. így érték el az őszt egy kanál begyűjtött méz nélkül: így mentek velna a télnek is, ha könyörületből nem adtam volna be nekik hat teljesen befödött mézes keretet. És talán épen erre számítottak, látva jóságomat, hogy egész nyáron élelmeztem őket. Eljött a tavasz, de annak virulását méheim már j nem érték meg, elhullottak a mézes lépek között nyomorultan. Állítólag vérhasban. Meglehet. Nem tudom, mert még a méhgyógyászatban jártas nem vagyok. Elég az hozzá, hogy a kaptár, melyet kőoszlopra állítottam fel, s hogy díszesebb legyen csinos zászlórudas kupolával láttam el — üresen maradt, mert belőle az elhullott méheket kisepertem, a megmaradt mézet eltávolitottam. Csupán egy nehány üres kiépített keret és a már használatlanul heverő eszközök maradtak benne. A néptelen kaptár ott díszelgett a kertem közepén, akárcsak egy omladozó középkori sziklavár, melynek ; lakói rég elporladtak az anya földben, vagy a sötét I sírboltok lakói lettek. Kap táram kőoszlopát fedte el a Minden gazdaau^zia . k. Európaszerte elsőhelyen elismert kitűnő szerkezetű és legolesóbb, nélkülözhetetlenek... W a gazda minden követelményének legjobban megfelelő Kalmár-rosták'1 Ezévi újdonságainkról szíveskedjék ingyen árjegyzéket kérni. ^ I ».sz 5253. és *37., H6d.mez6víi3 3irli9ly jkülönleges termén/tisztító gépgyár és vasöntöde. Vezérképviselet: j M Magyar Királyi Állam/asutak Gépgyárának Vezérügynöksége I —, 19b BUDAPEST, V., Váczi-körut 32. 53—25 | & 1 fali 5 !??■