Gazdák Lapja, 1903. augusztus (2. évfolyam, 32–35. szám)
1903-08-07 / 32. szám
32. szám. GAZDÁK LAPJA. 5. oldal. vén a takarmány fehérjetartalma iránt különös igényekkel, ezeknél- teljesen fölösleges a fehérjének más takarmányokkal! pótlása. Ezzel azon bán ne legyen mondva, hogy a „Derby“ me!a- sze főleg csak erőtermelő s hizóállatoknak való, mert a melasze, a répaszelet s a korpa tudvalevőleg egyenkint is nagyon jó tej-takarmányok (de előbbi kettő természetesen csak akkor, ha a fehérjét más utón pótoljuk, a mit tehét a „Derby“ melasze etetése alkalmával is meg kell tennünk). A fehérjéről továbbá czélszerünek tartjuk még külön hangsúlyozni, hogy ma távolról sem tulajdonítunk már a fehérjének akkora értékét, mint azelőtt, a mi pl. abból vehető ki, hogy a melasze emészthető alkatrészeit többre becsüljük bármely más takarmánynem alkatrészeinél, daczára, hogy a zöld melaszéban egyáltalán nincs valódi fehérje, mig más takarmányok igen gazdagok benne. A melasze fehérjehiányát azonban jórészt ellensúlyozza az, hogy mintegy 5 százalék N. tartalmú amidanyag foglaltatik benne, mely fehérjekimélő hatást fejt ki s melyet füevőálla- taink annyira megkívánnak, hogy azok hálá- sabbak az olyan takarmány iránt, melyben a N. tartalmú anyagok 1/3— V6-része amid, mint midőn csupa valódi fehérjék. Különösen fogékonyak az amid iránt a fejőstehenek s ez az oka annak, hogy úgy a melasze, valamint a szárított szelet igen jó tejtakarmányok. Arról, hogy mennyi „Derby“ melaszet adhatunk állatainknak, a benne foglalt melasze tájékoztat minket, mert csak a melasze az, mely hashajtó hatásánál fogva mérsékelten etetendő, inig ellenben a szelet s a korpa nenr igényelnek más megszorítást, mint a mely az észszerű takarékosság ir elő. — Általát azt mondhatjuk, hogy a ca 40—45 százalék melaszet tartalmazó „Derby“ melaszéból maximálisan 21/2-szev annyi etethető, mint a cseppfolyó melaszéból, vagyis a ló, jármosökör s fejőstehén mintegy 3—4 kg.-ot s a hizómarha 5—6 kg.-ot kaptat fejenkint s naponta, a kis állatokkal pedig testnagyságukhoz viszonyított mennyiségben etethetjük azt. A „Derby“ melasze etetési módja nem igényel különös megbeszélést, mert azt úgy adjuk az állatoknak, mint más abrakot; csak vízben áztatni, vagy azzal leönteni nem szabad a „Derby“ melaszera is fokozatosan szoktatjuk őket, de azok néhány nap alatt annyira megkedvelik azt, hogy később majdnem nehezebb az állatokat róla leszoktatni, mint eleintén hozzászoktatni. Hogy értékesítjük a lent? Tudjuk mindnyájan, hogy nálunk a lentermelés még mindig el van hanyagolva, de a kormánynak magasabb czéljai vannak a letermeléssel; mert tudva van, hogy Magyarországból vászonnemüek és csipkékért évenkint 32 millió korona megy ki a külföldre és ezt a pénzt hazánk számára csakis úgy fogjuk megtakaríthatni, ha a fonó- és szövőipart magánd k a lennek termesztése által fogjuk támogatni. Tudjuk azonban azt is, hogy mai napság már n mhogy a nagygazda, de még a kisgazda sem cr rá a lent a megtermesztés után kiáztatni, tilólni, fonni, szőni, annyival is inkább, minthogy a hatóság sem engedi meg minden patakban az áztatást; másrészről pedig a munkáskéz is a sok kivándorlás miatt annyira megdrágult, hogy a fonalat kézzel sodorni és a szövőinken a vásznat abból szőni nemhogy kifizeti magát, de a munkás még rá is fizet, mert a vászon a piaczon olcsóbban megvehető. Éppen a len termesztését most már más irányban dl felkarolni, t. i. úgy, hogy a gazda fiz ő földjén termeszsze meg a lent, szárítsa meg a sátorozás módján, a magot gerebenefize le s azután adja el a termést áztatás nélkül azon gyáraknak, amelyeket a kormány most már erre a ezélra fel állíttatott. Ilyen gyár most már Magyarországban három van, az egyik az „első magyar lenkikó- szitő gyár“ Komárommegyében, Nemesócsa-Tany vasúti állomás mellett, a másik az „elsőszepes- megyei lenkés .' ő gyár“ Szepesmegyében, Sze- pes-Olaszi vasúti fii'mmás mellett, a harmadik pedig Székelykereszturott; ezenkívül Szlavóniában is van egy. Eszéken. Mind a négy gyár ugyanegy embernek, Fiedler János gyárosnak vezetése alatt áll, aki a lentermelő gazdákkal 20 esztendőre oly szerződést kötött, amely szerint kötelezi magát azoktól a kórós len szalmáját, */2 méter vastag kötegekbe kötve áztatás nélkül mázsa számra átvenni és fizet 102 kilóért 5—9 koronát a szerint, amint a lenkóró átlagos hosz- szusága 50—100 czentiméter közt változik; a kicsépelt és rostált magnak 100 kilójáért pedig 30 koronát és ha az eladóval nem tudna megegyezni, akkor a vitát egy választott bíróság j dönti el. Magától értetődik, hogy ilyen gyárakat a jövőben minden lentermelő vidéken ol kellene állítani, éppen úgy, amint hogy a burgonyatermelő vidékeknek is megvannak az ő szeszgyáraik és örömmel vehetjük tudomásul, hogy ennek megvalósulása már csak rövid idő kérdése. Addig is azonban el lehet kezdeni most már a lentermelést az elébb említett gyárak számára, úgy, hogy megvásároljuk a kormány által olcsón adott magot és a termeléssel a fent leirt módon bánunk el s csak arra kell vigyáznunk, hogy a vasútra egy egész vaggonrako- mánynál kevesebbet ne adjunk fel, mert mig teljes vasúti kocsirakományokban való szállítás mellett a vasút szállítási dija (az „I. kivételes díjszabás“ szerint) oly olcsó, amely 800 kilométernél sem haladja meg a 2 koronát, addig
