Gazdák Lapja, 1903. augusztus (2. évfolyam, 32–35. szám)
1903-08-07 / 32. szám
6. oldal. GAZDAK LAPJA. 32. szám. nem teljesen megtöltött vasúti kocsikban a (darabszám zerinti) szállitási dij oly drága, hogy már kisebb távolságoknál is teljesen felemészti a lentermelés értékét. II: gy tehát egy teljes vasúti kocsira valót megtér neszthessünk, arra kell legalább 3—G katasz' éri hold, miért is azt kisgazdák csakis úgy fo 'ják jövedelmezően termeszthetni, ha 1—1 holdjával többen fognak összeállani. Füredy Lajos, m. kir. gazdasági szaktanár. A , Magyar Mezőgazdák Szövetkezete“ lerméiiyértékesitési feltételei, ha a szállítmány rendeltetési helyére érkezett és minőségileg rendben találtatott. Szivesen szolgálunk sürgönyi ajánlatokkal és sem ezért, sem a levelezésért külön költséget nem számitunk. A minta szerint bizományképen teljesitett eladásoknál a befolyt eladási értésből a következőket fogjuk levonni: a) a métermázsánkónt 2 fillért kitevő mérlegdijat, b) a közvetítési dijat és pedig gabonane- müeknél egy kocsirakomány után métermázsánkónt 12 fillért, 10 kocsirakománynak egy tételben való eladásánál azonban métermázsánként csak 10 fillért, vetőmag-, here- és fűmagfólék után pedig az eladási értők egy százalékát. melyek mellett szemes- és vetőmag-termények eladását, mint bizományosok a budapesti áru- és értéktőzsde szokásai szerint és ezen tőzsde választott bírósága illetékességének kikötése mellett elvállalni hajdandók. I. Minta szerint történő eladások. A szemes gabona- és vetőmag-terményeknek eladása legegyszerűbben minta szerint történik, mely czólból hozzánk a gabonanemüekből lehetőleg 2 kgros, a vető- és fűmagvakból V2 kgros minta, külön pedig levólbeli értesítés küldendő be, melyben megjelölendő az eladó termény mennyisége és a feladó-állomás.' A mintavétel a legnagyobb gonddal történjék; az eladásra kerülő gabona teljesen egyformára keverendő össze és midőn a lehető legjobban megrostáltak» tt, akkor veendő a minta, hogy teljesen azonos legyen a később szállítandó terménynyel, mely körülményre nézve az eladó fél a gabonaszállitmány érkezési helyéig szavatol. Szemes gabonából mint legkevesebb mennyiséget 1 vasúti kocsirakományt, azaz 100 méter- mázsát, vetőmagvak és fümagvakból azonban bármily mennyiséget elvállalunk eladás végett. A sulyelszámolás a feladóállomás hivatalos mérlegelése alapján történik. Az elszállításhoz a vevő köteles bérmentve zsákokat, kötőzsineget és fuvarleveleket küldeni; megérkezéskor esetleg felmerülhető zsákhiány még az átvételkor a vasútnál megreelamálandó. A zsákok megérkezése után 8 nap alatt az elszállításnak meg kell történnie, de csakis az általunk beküldendő fuvarlevelekkel. Ameny- nyiben az eladó rendelkezésünk ellenére járna el, az esetben a tévedésért felelni tartozik és annak következményei egyedül őt terhelik. A feladóvevények vagy fuvarlevél-másodlatok az elszállítás után azonnal beküldendők hozzánk, az érkezett zsákok fuvarlevelével együtt, melyeknek vétele után az eladott termények vételárának háromnegyed részét azonnal lefizetjük, illetőleg az eladó költségére postán megküldjük, a maradókösszeget pedig akkor fizetjük, II. Budapsstre felküldött termények eladása. Oly helyekről, melyekről a szemes terményeknek a budapesti piaezon történő értékesítése a legelőnyösebb, az eladandó gabonáknak idevaló felküldését tartjuk legczélszerübbnek. Ez esetben, zsákokat, zsákmadzagot és fuvarleveleteket mi bocsátunk az eladó rendelkezésére és az árukat a felérkezósi vagy az azt követő napon fogjuk a lehető legmagasabb napi áron eladni. Az átadás megtörténte után a vételárat kifizetjük, illetőleg postán az eladó költségére beküldjük. Ily megbízásoknál nem feltétlenül szükséges mintának előzetes beküldése, csak levólbeli értesítés az áru elszállításáról, a feladóvevény, illetőleg a fuvarlevél-másodlatok és zsákfuvar- levól beküldése mellett. A fuvarleveleken a küldő neve világosan megjelölendő. A felküldendő gabona jól összekeverendő és megrostálandó, minthogy az eladás a vasúti- kocsiban fekvő zsákokból vett minta szerint történik és igy szükséges, hogy a kocsiba berakott gabonanemü teljesen egyenlő minőségű legyen; ha néhány zsák eltérő minőségű mégis akadna, úgy azok megkülönböztető jellel látandók el, amiről nekünk a levélbeli értesítésben említés teendő. A zsákok kikölcsönzéséért hetenként és darabonként 2 fillér kölcsöndijat számitunk. A zsákok szállitási diját az eladó fél tartozik viselni. A sulyelszámolás a budapesti mérlegelés alapján történik. A felküldött gabonanemüek befolyt eladási értékéből tehát a következő tételeket fogjuk levonni : a) a vasúti illetéket, mérlegdijat és kövezetvámot, b) az átadási költséget métermázsánkónt 8 fillért, c) a zsákkölcsöndijat mint fent, d) a közvetítési dijat és pedig egy kocsirakomány után 12 fillért métermázsánkónt, 10 kocsirakománynak egy tételben való eladásánál