Gazdák Lapja, 1903. július (2. évfolyam, 27–31. szám)
1903-07-30 / 31. szám
II. évfolyam. Szatmár, 1903. julius 30. 31-ik szám. GAZDÁK LAPJA. KÖZ- ÉS MEZŐGAZDASÁGI HETILAP. A SZATMÁRMEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLET-, A SZATMÁRMEGYEI LÓVERSENY EGYLET-, A SZATMÁRMEGYEI AGARÁSZEGYLET- ÉS AZ ÉSZAKKELETI VÁRMEGYEI SZÖVETKEZETEK SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden pénteken. Előfizetési ára egész évre 6 korona. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület tagjai, valamint az Északkeleti Vármegyei Szövetkezetek Szövetsége kötelékébe tartozó szövetkezetek díjmentesen kapják. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Bercsényi-utcza 19. szám, hova úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a megrendelések, reklamácziók és hirdetési ajánlatok • .... is intézendők. —= Kézirat ok nem adatnak vissza. — Telefon 14. szám. Hol a vállalkozási szellem? Távol áll tőlem a politizálás, de lehetetlen elhallgatnom, hogy bár Magyarország 1867-ben megteremtette a maga államjogi önállóságát, de sem akkor, sem azóta egyetlen lépést sem tett arra, hogy megteremtse a maga gazdasági önállóságát. Az intéző és vezető köröknek minden bölcsesége egy frázisban merül ki, hogy t. i. mi pár excellence agrár állam vagyunk, tehát maradjunk meg búza- és tengeri termelőknek, ahelyett, hogy más nagy és gazdag államok példáját tartva szem előtt azon dolgoznánk, hogy a gazdasági tevékenység erjedő kovászából az iparágak sokféleségét teremtenénk meg, melyek a népnek nemcsak kenyeret, megélhetést nyújtanának, de jólétet és gyarapodást is hoznának. Hogyan boldoguljon az ország, aránylag jó aratásaink s fejlődő termelésünk daczára is, midőn a külföldnek adja oda zsírját, aczé- los búzáját, hízott marháit, nyírott gyapjúját, s cserébe kap érte hitvány rongyot, czifra pántlikát, idegen iparterméket. Mert csak a vak nem látja, hogy mig az iparczikk értékének 3/4 része munkabér, addig a nyers termények árának alig í/i része esik a munkabérre. Más szóval a fenti cserénél 100 külföldi munkásból 75-öt táplálunk mi, mig 100 honi munkásból csak 25-nek ad megélhetést a külföld. Ennek a szerencsétlen gazdálkodásnak természetes folyománya az ország elszegényedése, mely immáron megdöbbentő mérveket öltött s melynek egyetlen , orvossága az ipar- vállalatok föllendülése. Ami vállalkozási kedv országunk lakosaiban van, az nagyon ferde irányba vett lendületet. Ugyanis nehány évtized óta gomba módra szaporodnak annak eredményeképen a bankok. A gründolás valóságos mániává lett. Minden nagy községnek van egy-két pénzintézete, a városokban még több is van, Szatmári magát már 9 boldogítja. Hogy milyen perczenttel dolgoznak ezek az intézetek, mindnyájan tudjuk. Hogy a gazdaközönség ezeknek rendes adófizetője, hogy hány birtok kerül általuk dobra, hogy hány könnyelmű ember jut a könnyű pénzszerzés, vagy kezesség utján a tönk feltartóztathatlan lejtőjére, azt itt ne kutassuk. Nem czélunk ugyanis úgy tüntetni fel a dolgot, mintha a bankalapítás magában véve kárhozatos volna, sőt készséggel elismerjük, hogy a pénzintézetek közgazdasági életünkben fontos szerepre hivatvák, de nem hallgathatjuk el, hogy a bankalapítás tultengése, a derüre.borura való mániátikus gründolás, nemcsak rendkiviil egészségtelen közgazdasági állapotokra mutat, hanem maga e körülmény is beteges, áldatlan közgazdasági viszonyokat teremt, mert nagy fokban koczkázatos s a mellett teljesen inproduktiv vállalatokra köti le különben is kiáltóan csekély tőkéinket. Mindenki tudja, hogy mezőgazdaságunk,
