Dominkovits Péter: Győr város tanácsülési és bírósági jegyzőkönyveinek regesztái VII. 1631–1636 - Városi Levéltári Füzetek 13/2011 (Győr, 2011)

Regeszták - 1632. év: 121–222. sorszám

1632. év 41-72. oldal Az alperes, a fenti ítélet kapcsán mondja: Minthogy a felperes a perújítás melletti ke­resetében nem részletezi a bőrök felperes és alperes közötd árát, úgymint „eött renes es három fertalj jo periét... ", hanem csak az újvárosi ház vásárlásakor mondja az „eótt renest es égj fertalt”, amivel saját kárvallását hozza fel. De valójában minden bokor bőr után 'A jó rajnai pénzzel az alperes kárát okozta. Kitűnik ez az újvárosi házzal kapcsolatban kelt eredeti felvallólevélből is, amit az alperes újból is bemutat. Ugyanis a házat az alperes nem 500 tal­léron vette meg a felperestől, ahogy azt a felperes az újabb keresetében állítja. Így a felpe­res az alperesnek még nem 50, hanem 450 ezüst tallérral tartozik. A fenti okmányból az is kitűnik, hogy az alperes a felperesnek nem 71 'A tallért adott — ahogy azt a felperes a kere­setében írja —, hanem 68 'A ezüst tallért. Ugyanis, miként azt a felperes állítja, ha a 260 ökörbőr párját, úgymint 130 párt, 5 és 'A fertály rajnai forintért, azaz 3,5 ezüst talléron számolja, az 455 tallért tesz. Ehhez a 71 'A ezüst tallért hozzáadva a teljes összeg 526 !A tallér. így az több lenne 500 tallérnál. Az más, ha az alperes a 260 bőrből ki vett volna 40 db-ot — ahogy azt a felperes állítja —, így akkor még 220 bőr maradt, azaz 110 pár, aminek 3,5 ezüst talléron számlálva az ára 385 tallér. Ha ehhez adják a 71 'A tallért, az 456 'A tallért tesz ki. így az 500 tallér nem jönne ki. Minthogy sem a felperes korábbi bizonyításából, sem a ház autentikus iratából a felperes efféle perújítás melletti ürügye nem tűnik ki, sőt mindezekben ezzel ellentmondó dolgok szerepelnek, ezért az alperes a per leszállítását, a felperes méltadanság miatti büntetését kéri. Az alperes ünnepélyes tiltakozást követően mondja: abban nyilvánvalóan igaza van az alperesnek, hogy ő a bőrök árát nem nevezte meg részletesen, de a keresetnek sem ez a lé­nyege, hanem az, hogy az alperes a felperesnek a már megvásárolt, összeszámlált javait nem adta a kezéhez, hanem azok közül a 40 legjobbat a felperes tudomása nélkül eladta másnak. Ezt a felperes adott időpontra kész bizonyítani. Azt pedig, hogy’ a ház ára 500 tal­lér lett volna, hasonlóképpen kész adott időpontra bizonyítani. Amennyiben a bizonyíték nem lenne elegendő, úgy bizonyítását esküvel is kész megerősíteni. Ami pedig az egyéb számvetés dolgát illeti: az nem ide tartozik, ha azzal kapcsolatban az alperesnek bármi fel- hoznivalója lenne, ügy [a panaszos] bizonyos emberek előtt kész számot vetni. Minthogy az alperes azt sem tagadhatja, hog)’ a felperes 20 tallérja most is nála van, ezért kívánatos is lenne egy ilyen számvetés. De nem ez a kereset érdeme, és a kereset érdemét a felperes kész adott időpontban bizonyítani. Ami pedig a bemutatott iratot illeti, úgy’ tűnik, azzal a felperes nem ért egyet, tiltakozik, másolatot kér. Az alperes visszatér saját korábbi érveihez, hozzátéve, a bemutatott hiteles irattal szemben nem áll meg emberi tanúbizonyítás. A felperes most kéri annak másolatát, pedig azt korábban is bemutatta, akkor kérte volna. A felperes visszatér saját előadásához, hozzátéve: az ország törvényei szerint minden bemutatott [bizonyítékról] másolatot kell adni. Végzés: Az alperes egyenesen válaszoljon az ügy érdemére. Az alperes ünnepélyes tiltakozást követően tagadja a felperes keresetét, és azt kívánja, hogy’ a felperes elegendő módon bizonyítsa azt, amit az alperes hitelesen kiadott irattal bi­zonyított. A felperes tiltakozást téve kijelenti: ahogy ez ügyben korábban is érvelt, kész a per érdemének bizonyítására, arra, hogy az [alperes] az általa megvett javak közül kivett és másnak eladott [bizonyos számút]. Azt is kész bizonyítani, hogy’ a ház 500 tallér lett volna és pótlásként kész erre esküt tenni. 165. (VII. 115-116.) Felvétetett Bajcsi (Baiczi) István felperes pere Uakatjártó Mátyás alpe­57

Next

/
Oldalképek
Tartalom