Források és ritkaságok a Győri színjátszás történetéből a 17. század elejétől 1849-ig I. - Városi Levéltári Füzetek 9/2007 (Győr, 2007)

Győr színjátszása a kezdetektől a reformkor végéig

mértebb színházi vezetője volt, a pesti Deutsche Theatert is vezette, majd 1842 elején Pécsett is szerencsét próbált, de igazából a Pesten felhalmozott adósságai elől menekült vidékre. Innen vándorolt tovább Temesvárra, végül Győrött is befogadókra talált. De ekkor már Schmidtnek sem volt akkora varázsa a német polgárság körében, mint évekkel ezelőtt. Valószínű abban az egykori Teleki utcában álló nyári színkörben voltak ezek az előadások, amelyet Leopold Kottán német direktor alapított ebben az időszakban. A szintén Sopronból jelentkező „általjános tetszésben" részesülő színigazgató társasága a korszak ismert színi vállalkozóival (Willi és Hold társulata, Franz Krönig kassai, Joseph Lingl prágai, Hanns Ferdinánd iglói és Leopold Girgl pesti truppjaival) együtt adta be játékkérelmét 1847 őszén, és az ő javára döntött a győri Színházi Választmány. Itt tartózkodásának második évében létesítette a már említett nyári „Faarénát", amire a 19. század második feléig volt igény Győrben. A magyar színészet megjelenése, Benke József színigazgató első győri évadjai A folyamatos német vendégjátékok mellett egyre jobban erősödött az igény a közben szárnyait próbálgató magyar színészek fogadására is. Elsőként egy 1802ben lezajlott, felemás értékű kísérletet kell említeni. A bécsi Burgtheater jeles komikusa, Joseph Noszül lépett fel Győrben és ígért magyar előadásokat négytagú társulatával, akik egyébként nem beszélték a nyelvet, ezért sajátságos keveréknyelven szólaltatták meg repertoárjuk négy darabját. Győri fogadtatásuk visszhangja nem ismert, Pesten viszont ugyanezzel a produkcióval megbukott a társulat. E sajnálatos intermezzo után 181 l-ig kellett a győrieknek várakozniuk, hogy az első, igazi nemzeti társulatot fogadhassák „Tháliának a francia harcokban dicsőséggel megrokkant templomában ". Az úttörő Benke József vándortársulata volt, akik 1811 és 1813 között négy színi évadot tartottak a Rába partján. Neki köszönhető elsősorban, hogy ettől kezdve folyamatossá válhattak a magyar színjátszók fellépései. Ebben a kezdeti időszakban a „nyelv papjaiként" járták az országot a vándorlásra kényszerült vándortársulatok, terjesztve a magyar nyelvet, a nemzeti irodalmat, a kultúrát és a nemzeti eszmét. A német „köpönyeg alól" kibújt, vagyis a kezdetekben a német színészet hatása alatt álló magyar társulatok igen korán önállósultak, saját nyelvi kultúrával és nemzeti szerzőkkel felvérteződve. A reformkorban már nemcsak a kényszerű és törvényszerű rivalizálás állította olykor szembe a német színészekkel, pontosabban az általuk is képviselt birodalmi eszmével, hanem a magyar reform és nemzeti törekvések is, amely eszméknek a vándorutakon és a színpadon is hű elkötelezettjei voltak és maradtak a magyar teátristák. Visszatérve Benke Józsefre, a jeles színészegyéniség rendkívüli műveltségével, szervezőkészségével, műfordításaival és színpadi alakításaival a