Győr Története a kezdetektől napjainkig. Tanulmányok - Városi Levéltári Füzetek 1/1997 (Győr, 1997)

HORVÁTH JÓZSEF: A győri polgárok a végrendeletek tükrében

Horváth József A győri polgárok a végrendeletek tükreben Szeretettel köszöntök minden jelenlévó't. Mindenek eló'tt egy-két kiegészítést, pontosítást mondanék a címhez. Az egyik az idóTiatár. Én elsődlegesen a XVII. századi győri polgárokról szeretnék beszélni, kitekintve esetenként a XVIII. századi polgárokra is. Ennél korábbra sajnos — források hiányában — nem tudok visszamenni. A XIX-XX. századból fennmaradt nagy mennyiségi! forrás feldolgozásához pedig eddig még nem jutottam hozzá. A másik, hogy most a címben a „győri polgárok" kifejezést én általánosabban értem, és az akkor itt élt győriek életéről szeretnék részletesebben szólni. Ennek részben történeti okai vannak: a polgár kifejezés a mai értelemben később alakul ki, másrészt Győr lakossága — mint látni fogjuk, és akik itt voltak négy héttel ezelőtt dr. Gecsényi Lajos előadásán, hallhatták — meglehetősen vegyes volt ekkortájt. A harmadik, amit szeretnék előrebocsátani, hogy ez a forrásanyag, a végrendeletek, meglehetősen sok kutatási lehetőséget rejt magában. Én ezek közül a mai alkalommal egyet szeretnék részletesebben ismertetni: ez pedig az, hogy milyen volt a győri polgárok mindennapi élete a XVII. században — ez egy olyan téma, ami a hivatalos történetírásból meglehetősen kimaradt — és talán izgalmas mind a tanulók, mind a felnőtt érdeklődők számára. A forrástípusról röviden: milyen is egy végrendelet, egyáltalán hogyan lesz a végrendeletből történeti forrás, mit lehet kezdeni ezzel a forrástípussal a kutató szemével? A végrendelet, mint fogalom, nyilván mindenki előtt ismert: a halálra készülve szeretik az emberek elrendezni hátramaradó földi javaikat, elsődlegesen azért, hogy az örököseik, utódaik között perpatvar ne legyen, egymás között el tudják rendezni dolgaikat. Ezért igyekeznek olyan világosan bemutatni vagyoni helyzetüket, felsorolni kintlevőségeiket, adósságaikat, behatárolni örököseik körét és az öröklés arányát, hogy ebből ne legyen később vita. Hogy miben rejlik a forrásértéke? Elsődlegesen abban, hogy egy olyan őszinte forrásról van szó, ami szubjektív, az emberek gondolkodásába, vagyoni helyzetébe bepillantást enged, ugyanakkor mégis hiteles, hiszen gondoljunk bele — szemben egy emlékirattal, amit utólag ír az ember és akaratlanul is arra törekszik, hogy saját szerepét szebbnek tüntesse fel a valóságosnál az adott dologban —, a végrendeletet akkor és abban a helyzetben kell világosan és egyértelműen megfogalmazni, hiszen egy haldoklóról van szó az esetek többségében, vagy egy halálos betegségben lévő