„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)

Zachar József: Háború, háború, háború... 1792–1815

Zachar József: Háború, háború, háború... 1792-1815

sikereket, az Alpok átkelőhelyeinek birtokba vételét és az osztrák örökös tartományokba való benyomulást. A bécsi udvar erre sietve 1797. április 7-én Le- obenben fegyverszünetet kötött. Ennek hírére a Rajna mentén tovább folyt harci cseleményeknek is véget vetett az április 23-i előzetes békemegállapodás.

Az első koalíciós háborút az 1797. október 18-i campoformiói béke zárta le, amely jelentős területi változásokat eredményezett. A Habsburg Birodalom elvesztette Osztrák-Németalföldet, Lombardiát, Breisgaut, több más elő-ausztriai területet, amelyeket a francia állam vagy bekebelezett, vagy vazallus köztársasággá szervezett már a harci cselekmények során, esetleg a békekötéssel. Ám ennek ellentételezéseként osztozhatott Franciaországgal a Velence, Isztria és Dalmácia feletti uralom lehetőségében, továbbá magához csatolhatta Salzburg Tartományt és az Inn Kerületet is. E tény önmagában cáfolta Bounoparte tábornoknak a háború kezdetén kibocsátott felhívását. „Itália népei, a francia hadsereg azért jön, hogy összetörje bilincseiteket, [...] ellenségeink csupán a zsarnokok, akik titeket rabszolgasorban tartanak."

Itt kell visszatérni az 1795-ös esztendőhöz, amikor az előző évi lengyel függetlenségi harc felszámolását követően egészen más jellegű területi osztozkodás történt. Ugyanis II. (Poniatowski) Szaniszló Ágost lengyel király-litván nagyfejedelem az év november 25-i lemondását követően bekövetkezett Lengyelország harmadik felosztása Oroszország, Poroszország és a Habsburg Birodalom között. Ezúttal a chelmi, a lublini, a krakkói és a sandomierzi vajdaság területét kebelezte be a bécsi kormányzat a már korábban birtokba vett lengyel területeihez a lengyel-litván államnak a térképről való eltüntetésekor.

Ugyancsak itt kell tisztázni egy történelmi félreértést. Az 1794. május-augusztus közti, néhány hónapos magyarországi szervezkedésnek, amelyet jakobinus mozgalomként ismerünk, valójában semmi köze sem volt a franciaországi radikális terroruralom kispolgári megtestesítőihez. Ezt nyilvánvalóvá teszi az egyik vezető bécsi rendőrségi besúgó következő közlése: „Én jakobinusnak mindazt tartom, akinek a francia alkotmány tetszik, és aki a francia háború előmenetelén örvendezik, és a mi udvarunk előmenetelének gátat emel." A megtorlás egyébként ugyanúgy feleslegesen eltúlzott volt, mint ahogyan az utókor által ennek tulajdonított jelentőség is.

II. koalíciós háború

A „jakobinus" eszmeiség felszámolásán túl a rövid békeidőszakot a bécsi udvar hadseregfejlesztésre is felhasználta, készülve az újabb háborúra. Ez a korábbinál Ígéretesebbnek tűnt, mivel a francia végrehajtó hatalomnak uralma fenntartásához két államcsínyre is szüksége volt, előbb 1797 szeptemberében a törvényhozásban többségre jutó királypártiakkal szemben, 1798 májusában pedig a hata21