„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Zachar József: Háború, háború, háború... 1792–1815
Franciák Magyarországon, 1809 lomba ugyancsak visszatérni szándékozó nincstelen jakobinusok ellen. Háborús előkészületre ösztönözte a császárt az is, hogy ugyancsak már 1798-ban a „se királyságot, se diktatúrát" politika jegyében működő Direktórium fegyverbe szólította a lakosságot. A francia haderő egy jelentős része az egyiptomi oszmán uralomnak a sajátjával való felváltására és ezzel a brit gyarmatosítás akadályozására a távolban viselt hadat, ám Abukirnél jelentős brit flottagyőzelem nehezítette a francia hadielképzelések megvalósítását. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor más francia csapatok megszállták a svájci katonokat, és a helyi lakosság ellentétes akaratát semmibe véve, proklamálták a Helvét Köztársaság megszületését. Ugyancsak a franciaellenes erők sikerét ígérte, hogy szintén 1798-ban IV. (Bourbon) Ferdinánd nápolyi király ismét hadat üzent Franciaországnak, támogatására pedig hamarosan brit-orosz szövetségi szerződés jött létre. A második koalíciós háború 1799-ben mindenesetre Franciaországnak II. Ferenc császárhoz intézett március 1-jei hadüzenetével és a francia hadaknak a Rajnán való haladéktalan átkelésével indult meg. Az ez évi harcokra már az nyomta rá bélyegét, hogy Napoléone Buonaparte tábornok, korábbi hadisikereire építve, illetve az észak-afrikai műveletek elhúzódására tekintettel, hadai éléről Egyiptomból váratlanul Párizsba érkezett. A kétirányú belső válsággal továbbra is hiábavalóan küzdő végrehajtó hatalmat és meghasonlott törvényhozást látva, ezeket egyszerűen elkergette katonáival. November 9-i (a forradalmi naptár szerint brumaire 18-i) államcsínyével első konzulként, két konzultársat maga mellé véve, magához ragadta a hatalmat. A forradalmi Franciaország addigra már a meghódított itáliai területeken is a németalföldihez és a svájcihoz hasonló vazallus köztársaságokat hozott létre, a tengerparti Genovában a Ligur, míg Észak-Itáliában a Cisalpin Köztársaságot. Sőt folytatta hódító keleti hadjáratát Szíria megszerzésére. Az angol kezdeményezésű franciaellenes szövetségben ezúttal a Habsburg-, az orosz, az Oszmán-, a portugál, a nápolyi és több kisebb német-római területbeli uralkodó tömörült és készült a támadásra. A hadműveletek elsőként a Rajna mentén indultak meg, amikor a francia hadak megkezdték előrenyomulásukat. Két csatavívás és további kisháborús műveletek császári-királyi hadisikerei azonban visszavonulásra kényszerítették őket. A francia hadvezetés a kiszorított erők nagy részét Svájcba küldte, majd egy új rajnai hadsereget hozott létre. Ez augusztusban lendült támadásba, elfoglalta Heidelberget és körülzárta Philippsburgot. Eközben a Kray Pál altábornagy főparancsnoki alárendeltségébe helyezett itáliai Habsburg-erők is támadásba lendültek, és már április 5-én Magnanónál vereséget mértek a franciák hadaira. Miközben ezek egészen Alessandriáig visszavonultak, a császári-királyi hadak körülzárták Mantovát és Peschiarát. Miután beérkezett az orosz segélyhad is, Kraytól a főparancsnokságot a rangidős Alekszandr Vasziljevics Szuvorov tábornagy vette át. Magyar tábornokok közreműködésével immár ő mért csatagyőzelmeket az észak-itáliai és a nápolyi francia haderegre. Ezután Szuvorov elvonult az orosz hadakkal Svájcba, míg az itáliai szövetséges főparancsnokság22
