„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia I. (Győr, 2010)
Zachar József: Háború, háború, háború... 1792–1815
Franciák Magyarországon, 1809 zésre, mivel jelentős ellenállásba ütköztek a támadó orosz csapatok. Ez 1794 márciusára általános nemzetmentő lengyel felkelésbe torkollt, ám a két szomszédos nagyhatalom túlerejével szemben október 10-én elbukott. Erre a következő év január 3-án a Habsburg Birodalom is csatlakozott az Orosz Birodalommal kötött megállapodásával a lengyel osztozkodást célzó korábbi oroszporosz szerződéshez. 1795-ben a háborúra egyrészt az nyomta rá a bélyegét, hogy a Franciaországhoz nem csatolt volt Osztrák-Németalföldön Batávia néven francia vazallusállamot hoztak létre, másrészt a francia hadisikerek hatására április 5-én Poroszország, észak-nyugati területeket kárpótlásul kapva, lemondott a Rajna balparti területeiről, és különbékét kötött. Ezzel nemcsak távolmaradt a további fegyveres küzdelmektől, hanem jelentős francia felvonulási területet biztosított a Habsburg-ellenes újabb harcokhoz. A harci cselekmények így ismételten francia támadással kezdődtek, de a császári-királyi ellentámadás nemcsak visszaverte ezt, hanem Mainz felmentését eredményezte. Itáliában hasonló fejlemények mutatkoztak. A porosz példát követve, kivált a franciaellenes koalícióból a portugál, a spanyol és a nápolyi uralkodó, így e térségben is francia kezdeményezéssel újultak meg a harcok. Ezek során, a császári-királyi hadakat visszaszorítva, az észak felé vezető alpesi átjárókat is meg tudták szállni a franciák. Ezt segítette az 1795. szeptember 23-i mérsékelt szabadelvű új francia alkotmány is, amely újjászervezte a (kétszázötven fős Vének Tanácsa és Ötszázak Tanácsa nevű kétkamarás) törvényhozó és az (öttagú, Direktórium megnevezésű) végrehajtó hatalmat. Ugyanakkor a háború még nem közeledett a befejezéshez, a franciaellenes osztrák-angol koalícióhoz ugyanis immár Oroszország csatlakozott. Mindenesetre az 1796-os esztendőben már egyértelműen a francia haderő volt a kezdeményező. A Rajna mentén támadó hadsereget azonban sikerült két alkalommal is csatára kényszerítve, a határfolyón túlra való visszavonulásra kényszeríteni. E harcokban hívta fel magára a figyelmet a magyar Kray Pál altábornagy. Itáliában az új főparancsnok, az előző év októberi párizsi királypárti lázadást ágyúinak kartácstüzével szétlövő ifjú korzikai Napoléone Buonaparte (ahogyan nevét kezdetben írta) tábornok előbb a piemonti hadseregre mért vereséget, és ezzel különbékére kényszerítette e hatalmat is. Ezután az itáliai császári-királyi erők ellen fordult, és nemcsak Milánót, hanem Peschierát és Mantovát is elfoglalta, sőt áttörve az ellenséges vonalat, egyes francia kötelékeket az Adige (Etsch) folyó völgyében egyenesen Tirolba juttatott el. Kiemelést érdemel, hogy a császári-királyi hadak első főparancsnokaként Itáliában Alvinczy József táborszernagy került szembe a zseniális francia hadvezérrel, és ő szenvedett vereséget 1796. november 17-én Arcolenál, majd 1797. január 14-én Rivolinál. Hiába került azonban helyette a hadak élére az uralkodó fivére, Habsburg-Lotharingiai Károly főherceg, a méltó ellenfélnek tekintett, ugyancsak zseniális hadszervező, ő sem tudta megakadályozni a további francia 20
