„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Ódor Imre: „Lóra nemes, fegyverre magyar!"Az inszurgensek próbatétele 1809-ben
Franciák Magyarországon, 1809 rész egyetlen állama sem maradt mentes attól, hogy valamely részében időlegesen hadszíntérré ne váljék. A Habsburg Birodalom az 1792. április 20-i francia hadüzenettől kezdve szinte szakadatlanul háborúban állt a Francia Köztársasággal, majd a Császársággal. A Franciaország ellen sorra megalakuló katonai szövetségi rendszerek (koalíciók) háborúi — az 1797-ben befejeződő első, az 1799-1802. évi második, az 1805. évi harmadik és az 1806-1807. évi negyedik, rendre a franciák győzelmével értek véget. A kezdeményező Habsburg Birodalom — a negyedik kivételével mindegyik koalíciónak tagja volt — súlyos katonai és politikai vereséggel került ki e háborúkból. Az 1805. december 26-án megkötött pozsonyi békével — 1006 évi fennállás után — megszűnt a Német-Római Császárság, s Habsburg I. Ferenc ezentúl kénytelen volt beérni az „Ausztria örökös császára" címmel (melyet egyébként még 1804. augusztus 11-én vett fel). A francia háborúk példátlan erőfeszítéseket követeltek a hatalma alapjaiban veszélyeztetett bécsi udvartól. A Habsburgok és a magyar nemesség szövetsége szükségszerűen teremtődött meg: a francia eszmék, a kiváltságok eltörlésével és a társadalom polgári átalakulásának hirdetésével, trónt és előjogokat egyaránt fenyegettek. A hatalmas anyagi és véráldozattal járó sorozatos küzdelemből Magyarország alaposan kivette részét: a többszöri újoncozás következtében a magyar csapatok létszáma megközelítette a 200 000 főt. A háborús részvétel másik formája a nemesi felkelés volt, amelynek hadba hívását a birodalmat sújtó hadiesemények többször is szükségessé tették. Az újra életre hívott inszurrekció korszerűtlensége akkor bizonyult be — végérvényesen és látványosan —, amikor a napóleoni háborúk során 12 éven belül négyszer is fegyverbe szólították a nemeseket. A nemesi felkelés hadba hívására négy ízben, ám harci bevetésére mindösz- sze 1809-ben került sor. Az 1797. és 1800. évi inszurrekciók már harckész állapotban voltak, a gyors békekötések azonban meghiúsították bevetésüket. Az 1805. évinek azonban, a kései hadba hívás miatt, még a szervezése sem fejeződött be. Az 1808. évi országgyűlés összehívásával — az uralkodót — I. Ferencet az a szándék vezérelte, hogy az elkövetkező háborúra Magyarország teljes katonai erejét, így a nemesi felkelést is mozgósítsa. E törekvés sikerét jelentette az új, úgynevezett felkelési törvény (1808:11., 1808:111. te.) megszületése. A törvény a felkelési kötelezettséget minden korábbinál pontosabban és részletesebben rögzítette. (E rendelkezés mintegy 50 000 fős felkelő hadsereg felállításával számolt. A későbbiekben látni fogjuk, hogy az elvet nem sikerült maradéktalanul átültetni a gyakorlatba és valójában mintegy 38 000 nemesi felkelő szállt hadba). A törvény rendelkezett a nemesség összeírásáról, szemléjéről, a felkelők felszereléséről, vezényletéről, gyakorlatoztatásáról, és előírta a fegyelmi szabályokat is. A felkelés szervezése, így a fenti teendők zöme, a költségek előteremtésétől az 220
