„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)

Ódor Imre: „Lóra nemes, fegyverre magyar!"Az inszurgensek próbatétele 1809-ben

élelmezésig, megyei keretben zajlott. Az országgyűlés a felszerelés és a felkelési pénztár dolgában csak útmutatást adott, a nádorra, mint a felkelés főparancsnokára és a neki alárendelt törvényhatóságokra bízva a részletek kidolgozását. Az ország elmaradott gazdasági viszonyai, a már szinte hagyományosnak számító „végveszély-helyzet", a korábbi felkeléseknél is megtapasztalt fölszerelési hiányosságok, továbbá a finanszírozás kérdőjelei nem túl sok jóval bíztattak.

A nemesek összeírása mindazonáltal az ország megyéinek többségében az 1809. esztendő első két hónapjában lezajlott. Az összeírások (megkülönböztetetten fontos forrásai a nemesi társadalom kutatásának, amelyek kivételesen a vagyoni differenciálódásról is képet adnak) eredményei megmutatták, hogy az európai átlaghoz mérten is nagyszámú és kimagasló arányú magyar nemesség túlnyomó részének vagyoni viszonyai nem teszik lehetővé kis gazdaságaik elhagyását, és még kevésbé a saját költségen történő katonáskodást. A véglegesen kialakított felkelő seregen belül mindössze 191 nemesnek haladta meg a jövedelme az évi 3000 forintot, 173-an voltak a 2000-3000 forint és 864-en az 1000- 2000 forint jövedelemmel rendelkező személyek, akiknek — a törvény előírása szerint — lovasként kellett hadba vonulniuk. 1000 forint körüli jövedelemmel 1522 nemes rendelkezett, ők gyalogosként szolgáltak. A többi, a szemléken is alkalmasnak bizonyult nemes, mintegy 32 000 fő, csak a vagyonosabbak, a megye illetve az államkincstár terhére katonáskodhatott! Vas megyében például a 2578 alkalmasnak talált személyből 2303-at a gyalogsághoz, 275-öt a lovassághoz lehetett besorolni.

Az inszurrekció szervezési stádiumában értesültek a megyék I. Ferenc február 19-én kelt rendeletéről, amelynek lényege az újoncok kiállítása és a nemesi felkelés előkészületeinek meggyorsítása volt. A felkelés szervezése rendkívüli terheket rótt a megyékre, mivel az inszurrekciónak nem volt békeállománya, és a felszerelési készletei is hiányoztak. Ez pedig fölöttébb megnehezítette az időközben megyei kontingensekre felosztott alakulatok kiállítását. A megyék erőfeszítéseinek támogatására — a fegyverek és felszerelés biztosítása helyett — József nádor és Károly Ambrus hercegprímás agitációs körútra indult március elején, s mindenütt azon voltak, hogy a megyék törvényes kötelezettségükön felül elsősorban lovasságot állítsanak ki, mivel a felkelő hadak ebben szenvedték a legnagyobb hiányt. Jó példával maga a prímás járt elöl, amikor egy teljes lovasezredet (900 lovast) állított ki saját költségén. A nemesi felkelés egyébként — a köztudattal ellentétben — a birodalmi hadsereghez hasonlóan épült fel. A felkelő gyalogságot és lovasságot egyaránt századokba szervezték. A gyalogos századok zászlóaljakat, a lovasság osztályokat (svadron), azok pedig ezredeket alkottak. Az inszurgens ezredek illetve zászlóaljak felépítése, a tisztek száma, a katonai törzs beosztása alapjában véve megegyezett a reguláris hadseregével. (Természetesen csak elméletileg, mivel a felkelő alakulatok az előírt létszámnál kisebbek — elvétve nagyobbak — voltak.) Az ezredet illetve a zászlóaljat a legénység többségét alkotó vármegye nevével és sorszámmal különböztették meg.

Odor Imre: Az inszurgensek próbatétele 1809-ben

221