„Franciák Magyarországon, 1809” Konferencia II. (Győr, 2012)
Nagy-L. István: Inszurgensek a harcmezőn: a karakói ütközet
Franciák Magyarországon, 1809 A törvény szerint azonban az összeírt 30 289 főből 3123-at lehetett kötelezni lovassági szolgálatra, ami olyan kis létszám volt, hogy az udvar szerette volna a lovasság számarányát növelni. Ebben volt nagy szerepe az arisztokrácia, a főpapság és a vármegyék felajánlásainak, mivel a szükséges számú lovast önkéntes felajánlásokkal szerették volna kiállítani. A végeredmény 20 810 gyalogos és 17 241 lovas, összesen 38 051 katona lett.7 8 A nemesség köztudottan a honvédelmi kötelezettségből eredeztette adó- mentességét. Az 1809. évi általános felkelés látszólag alkalmas lehetett volna a rendszer valódi értékének felmérésére. A helyzetet azonban árnyalja, hogy már a törvény is lehetővé tette a helyettes-állítást, bizonyos esetekben pedig egyenesen előírta. A felajánlásokkal együtt azonban annyi nem nemes is került a személyes felkelés nemesei közé, hogy önmagában már alkalmatlanná vált az 1809. évi felkelés a personalis insurrectio vizsgálatára. A történetírás még nem vizsgálta meg a felkelő csapatok összetételét. Amíg ez nem történik meg legalább reprezentatív szondázásos módszerrel, felelősen nem nyilatkozhatunk a felkelők személyi összetételéről, mindössze annyit szögezhetünk le, hogy korántsem kizárólag nemesekről volt szó. A felkelés értékének vizsgálatakor a politikai és társadalmi szempontokat félretéve, ha csupán katonailag tekintünk az inszurrekcióra, egy hadseregkiállítási, mozgósítási rendszerrel találjuk szembe magunkat. A törvényben elrendelt összeírások elvégzése után a törvényben meghatározott ideig uralkodói paranccsal el lehetett rendelni a felkelést. Ez praktikusan annyit jelentett, hogy vármegyénként (ide sorolva a vármegye területén lévő egyéb törvényhatóságokat is), illetve kerületenként mozgósították az összeírt katonákat. A vármegye kinevezte a parancsnokot, az összegyűlt katonaság megválasztotta az elöljárókat. A vármegyei csapatok két mustrán mentek át, amíg hadi szolgálatra alkalmassá nyilvánították az egységet. Ezeket az egységeket központilag katonai egységekbe osztották be. A gyalogság alapegysége a zászlóalj, a lovasságé az ezred lett. Az inszurrekció több alapvető hiányossággal küszködött. Egyrészt nem voltak képzett tisztek és altisztek. A korszakban kiemelkedő fontosságúnak tartották a tisztikar szerepét, amelynek elsősorban a katonák kontrollja és a személyes példamutatás volt a feladata. Másrészt a katonák fegyverzete és felszerelése lehangoló képet mutatott. Állandó fegyverkészlet nélkül csak rögtönzések egész sorával tudták a legénységet úgy, ahogy fegyverrel és felszereléssel ellátni. A kiosztott fegyverállomány vegyes képet mutatott, hiszen többségében a katonai fegyvertárak rossz minőségű, elhasználódott maradékait szolgáltatták ki a felkelőknek. Ezen két tényezőből adódóan a katonák kiképzettsége is alacsony fokon 7 Uo. 386-389. 8 GÖMÖRY, 1889. 83-84. 200
