Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)
Bécsi levéltári források
Közben Zrínyi gróf úr és Nádasdi úr jöttek hozzám, de hadaik nélkül. Megparancsoltam nekik, hogy seregeiket a táborból vonassák ki és a Landsknecht)úm zászlósát - Niclas Schillinget Pálffy úrhoz - aki meglehetősen távol állt, küldtem, hogy seregével elinduljon. Ugyanis nagy számú török mutatkozott, akik csakhamar meg is érkeznek. Ott most a seregek egymás mellett álltak, a messzebb [lévőt] nem csupán magamhoz akartam vonni, hanem Zrínyi gróf úrral Pálffy és Nádasdi urakhoz lovagoltam és kérdeztem tőlük, meg kell-e velük ütközni vagy jó rendben elvonulásunkat folytassuk. Pálffy úr azt mondta, mi azért vagyunk ott, hogy az ellenséggel megütközzünk. Isten nevében meg kell velük ütközni. Ott magam is erre adtam szavazatom és a seregekkel közöltem, addig ne támadjanak, amíg a csatarendet fel nem állítom. Azután akartam velük közöltetni, mikor kell támadniuk. Mivel a törökök, akik kezdetben mutatkoztak és ezer főnél többen voltak, annyira előre nyomultak, hogy bennünket hátulról meg tudtak volna támadni, ezért Huszár Pétert rendeltem háromszáz huszárral, kétszáz lovas lövésszel és kétszáz német gyalogossal, hogy ezekkel először megütközzön. A sereg többi részével pedig, mert az ellenség húszezer főt számlált, és [a budai beglerbég] egészen széles [arcvonalat] alakított mindenféle tartalék nélkül, [ezért] - anélkül hogy egészen meggyengítettük [volna magunkat], [mivel] csupán nyolcezer gyalogossal és lovassal rendelkeztünk - hasonlóképpen a csatarendet szélesre kellett nyújtanom. Amint ezt elvégeztem, a teljes sereggel az ellenséggel szemben lépésről-lépésre Isten nevében előrenyomultam. Mikor ezt az ellenség meglátta, ágyúit - amelyből harminckettő volt neki — ránk kilőtte, de Isten dicsőségére kevés kárt okoztak. Tovább nyomultunk előre, közben az ellenség újra töltött és második alkalommal [is] kilőtte ránk ágyúit. [Ez is] kevés, de az előzőnél valamivel több kárt tett közöttünk. Hamarosan harmadjára is töltöttek és harmadjára [is] elsütötték [az ágyúkat], és egymásra támadtunk. A törökök az első támadásra megfutottak, a magukkal hozott ágyúikat és szekereiket otthagyták. A német gyalogság a sűrű bozótos miatt nem tudott támadni. Számomra kétségessé vált, hogy a lovassággal - egy ilyen dühös ellenséggel szemben - rájuk támaszkodjunk. Pedig a szándékom az volt, amikor az ellenség kényszerítene, akkor menedékem [a lovasokkal] a német gyalogságok lehetnének, akik még jó rendben az ágyúkkal együtt álltak. Ebben az üldözésben minden egyes Obrist és tisztségviselő (Beuelchshaber) az [ellenség] seregét, amire rábukkant, mint derék harcosok majd két mérföldön át követték. Nádasdi úr és mindkét lovas lövész zászló — Hans Jakob von Thurn úr és Ulrich von Königsberg úr — az ellenséget, amennyire tudom, legtovább üldözte. Én saját magam, az Obrist úrral,50 Maraxi úrral — aki a zászlókat vezette — a janicsárokra találtunk, és addig támadtunk rájuk, amíg mind a csatatéren [holtan] nem maradtak. Nem is hiszem, hogy ebből a seregből51 néhányan megmenekültek volna, azok [is csak úgy, hogy] a halottak alá rejtőztek. Ezen a csatamezőn és a tóban — amibe sok előkelő török belefulladt — a törökök saját vallomásai szerint, tizenkétezernél több halott maradt. Huszonhat zászlót is zsákmányoltak néhány üstdob, dob és trombita mellett. Mennyi volt [a török halottak] között a vezető, még pontosan nem tudhatom, de bizonyosan vélem, hogy sok előkelő ember meghalt, mivel oly sok szép fegyverzetet szereztünk, amit a csata után az egyszerű hadi nép gyűjtött össze. Ezzel szemben a mieink közül ötvennél nem többen, az előkelők közül pedig bizonyosan senki sem halt meg. Azonban 50 Bernard Leo Gall. 51 A janicsárok közül. 40
