Kovács László (szerk.): Ferdinand Graf von Hardegg I. (Győr, 2022)
Részlet Kjátib Cselebi Fezlikjéből
közül a rodoszi bég is velük küldetvén odament, s néhány vitézi tettet végezvén, az ellenség gályáit nem engedték Esztergomhoz jönni és Dsigerdelent35 felszabadították. Miután az ellenség néhány napig a várat vívta, először a magyar katonaság intézett rohamot, de visszaveretett és legkiválóbbjaik elestek. Mindamellett a vívást azért nem hagyták abban, hanem naponta ezernyolczszáz ágyúlövést tettek, s a vár körületét és a legtöbb házat a földdel egyenlővé tették. Ezután a német katonaság a király katonáival együtt támadott: „Jöjjetek miként a nógrádiak és fülekiek, ti is mentsétek meg az életeteket. Adjátok át a várat és szabadon engedünk benneteket.” „Mi lovagias harczosok vagyunk, - felelék ők - mi nem adhatjuk meg magunkat.” Ezután az öregekhez szóltak: „Jöjjetek, váljatok el tőlük, legalább ti meneküljetek meg.” Ezek pedig okosan azt felelték: „Mi azoktól nem válunk el.” S valamennyien egy szívvel, egy lélekkel harczra buzdultak. Ebben a támadásban temérdek sok német katona elveszett, s a király saját zászlóját és fegyveresen a harczba érkezett német asszonyait is elfogták. Az ellenség megfutamodva az ágyúk mögé menekült. „Adjátok vissza a zászlót, akkor elmegyünk” - mondák. A hitharczosok a zászlóért cserében egy béget kívántak, de azt nem adtak, hanem újra a várat kezdték ostromolni. „Szerencsétlenek! A tatárjaitok teknősbékára ülve jönnek” - mondták gúnyolódva, ami náluk közmondás a lassan érkezőkre. Ezután a gyalogságból és lovasságból Budán, akik szipáhiságot, előléptetést és birtokot kívántak, összeirattak, s Esztergom segítségére küldettek. Váczon és Budán harczos sem igen maradt, a Dunán mind Esztergomba mentek. Az ellenség most harmadszor egész seregével támadott és főembereik közül egy szerdárt, aki talizmánhoz hasonló aranylánczot viselt, az ellenséges sereg élére állítottak és karddal hajtották őt előre. Az esztergomi bég ekkor azt mondá: „Ha valaki azt az átkozottat elejti, az ellenség visszafordul; azért bármit kíván, bölüköt vagy szandsákot, azt megkapja.” Ekkor a Budáról érkezett Oszmán nevű vitéz puskájával az ellenséget maga elé vévén, azt a hitetlent czélba vette, s mellébe egy golyót lőtt, ami által lováról őt leejtette s az utána jövő katonaság visszafordult, nyomukban pedig a hitharczosok menvén, megszámlálhatatlan ellenséget megtörtek, kiknek hulláit csapatosan a Dunába hányták, s Budától egész Belgrádig vitte a folyó. Az ellenség megfutamodva táborába tért vissza és egy-két napig pihent. Ez alkalommal a magyarok közül nagyon sok ember elesett. A környékbeli ráják az ellenségnek segítettek, s a király is igen sokat költekezett és szemrehányó leveleket küldött hozzájuk, mondván: „Mit dolgoztok még?” - azért félelmükben nem hagyták abba az ostromot, hanem hozzáfogtak a víváshoz, s naponként hiány nélkül ezerötszáz ágyúlövést tettek. Egy hónapig így folyton ostromolták, a vár körületét a földdel egyenlővé tették, az ágyúkat elrongálták és egy lőporraktárt gránáttal felgyújtván, igen nagy kárt okoztak. Az éhség is már fenyegette a katonaságot. Utoljára a vár belsejében árkokat ástak és kényeztetett gyengéd nők is piszkos földet és követ hordtak, s a port és füstöt szenvedték. Ezt a helyzetet ismételten is jelentették a szerdárnak36 és segítséget kértek tőle. Mivel pedig onnan semmi készülődés nem mutatkozott, az ellenség ez alkalommal hágcsókat készített elő és éjszaka intézett támadást. Az ellenség a hágcsókon felfelé jött, ekkor az elkeseredett lelkű katonaság éhes farkas módjára rohanta meg őket és sokat elpusztítottak. 35 A Párkánynál lévő palánk török neve, amelyet a Duna bal partján 1545 és 1549 között emeltek azzal a céllal, hogy Esztergom védelmét erősítse. Hegyi 2007. 686-750. passim. 36 Szinán nagyvezír. 158
