Bana József - Katona Csaba (szerk.): Szigorúan ellenőrzött vonatok. Mediawave Konferenciák II. (Győr, 2009)
Balogh János Mátyás: A vasút mint megálló - egy átutazó naplóíró proletár a vasútnál
Szigorúan ellenőrzött vonatok pályaudvar távírdájába került és elkezdte kitanulni a távírász mesterséget. Több kétes alak is megfordult a pályaudvaron távírászként: • 1891. szeptember 4.: „Jozsep (Fruhbauer) bemutatta művészetét a fürdőjegy-hamisításban"; • 1891. szeptember 17.: „Fruhbauer egy magán sürgönynél az illető eredetijét megmásítva 33 vassal többet vágott zsebre, nem szóltam a manipuláczióhoz semmit"; • 1891. október 8.: „Jakab felvett egy sürgönyt, de pénzt valószínűleg magánczélokra használta fel, mert nem volt kiállítva." A naplóból kiderül: a fegyelem nem tartozott sem Lowetinszky, sem a többi ferencvárosi vasutas-távírász erényei közé, gyakran civakodtak unalmukban egymással, illetve más pályaudvarok távírászaival is: • 1891. augusztus 11.: „Ü-vel telephonon czivódtam össze [...] megelőzőleg Su-t maczeráltuk Jóskával, mi teljesen sikerült is"; • 1891. szeptember 1.: „alig kezdek bele a munkába, Kvvel czivakodtunk, telephonon megígértem, hogy felpofozom, ha átmegyek, éppen ennél a kritikus szónál jön be az öreg, az meg rám mordult, hogy miért beszélek ily hangon telephonon, már ez a második eset, hogy megfogott az öreg."; • 1891. szeptember 6.: „Su-val czivakodtam, — — [!] jeleket adogattunk egymásnak, de telephonhoz nem mert jönni a gyáva". Egy ilyen civódásból kibontakozó konfliktus eredményeképpen, fegyelmi eljárást követően, bocsájtották el végül hősünket 1891. decemberében: „Fruhbauer holmi ostobaságot kérdett Rendezőtől és — .. — [!] jelet adott, mit az vagy 6 drbbal viszonyzott, erre megyek a telephonhoz, az mint afféle vad örmény, se kérdez, se beszél, azzal kezdi »mit akar maga szamár«, képzelhető, hogy adós nem maradhattam, erre beleavatkozik Weisz, hogy »ilyen módon a bakonyi erdőben a csavargók és rablók közt, az erdőben beszélhetünk«, azt válaszoltam, hogy nem Weisz urat illeti a czívódás, mit törődik vele, »de igen, mert így csak csavargók beszélnek és csirkefogók«, erre azt felelem, vonja vissza azt a szót »csavargók«, mire azt feleié, hogy »igenis azok«, roppant dühös lettem, és viszszatromfoltam, »ha mi azok vagyunk, úgy maga is csavargó«. Az öreget behívatta, az őtet kihallgatta, s midőn erre én is akartam beszélni, az öreg reám mordul, hogy hallgassak, mire hallgattam. Weisz újólag beszél, én is jogot véltem magamnak informálni, beleszóltam, az öreg ismét reám mordul »Hallgasson, mert kiküldőm« de erre már az öregnek csúnyán a szemébe néztem, és kemény hangon vágtam oda »Hogy hallgassak, azt értettem«, az öreg »Mégsem hallgat, menjen haza«, én kétszer sem mondattam magamnak, fejembe vágva a sapkát, tisztelegve jelentettem, hogy megyek haza." 18