Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Győr városa 1526 után
Győr városa 1526 után süket fülekre talált, hiszen az ország végvári rendszere e fontos pontjának erősítése mindennél fontosabb volt.102 A helytörténeti irodalomból közismert eset, amikor 1557-ben erdődi Pálffy Péter és várkonyi Amadé Lénárt magyar végvári tisztek maguk is megsokallván a győri lakosság sanyargatásait, panaszt emeltek losdorfi Gall Ádám győri főkapitány előtt. A főkapitány németül szidalmazta, megkötöztette őket, s le akarta vágni a kezüket.103 A „viharos idők", miként egy káptalani okirat nevezte 1564-ben ezeket az éveket, fokozódó bizonytalansága, a katonák garázdálkodása, az idegenek jelenléte néhány tehetősebb polgárt arra késztetett, hogy a mezővárost elhagyva nyugatabbra költözzék. Három figyelemre méltó példája ennek az emigrációnak: Istvánffy Mihály, a győri városvezetés tagjának (apja a századelőn, ő maga a '30-as években két alkalommal városbíró), tekintélyes polgárnak és családjának a csallóközi Somorjára költözése 1550-1553 között; Szakács Máté (apja — János — ugyancsak a század elején többször városbíró, káptalani officialis, ti- zedbérlő) 1556-ban Óvárra történt áttelepülése; Újhelyi Antal (a kereskedő család feje) Rajkára települése 1557 táján. Valamennyi elköltöző eladta az apai házat Győrben, s noha még felbukkannak egy-egy alkalommal a városban (Istvánffy megtartotta sokorói szőleit), szerepet a mezőváros életében már nem játszanak. Mellettük sajnos felmérhetetlen azoknak a száma, akiket a lerombolt külvárosokból és a falak közé szorított váralja külső utcáiból költözésre kényszerítettek. Többségük bizonyára Újváros alapítói között kereshető, miként azoknak a menekülőknek egy része is, akik az 1549-es török pusztítást követően a megye déli falvaiból szóródtak szét. Győr bizonytalanná vált helyzetét és a végvár kiépítése nyomán előállt új körülményeket mi sem mutatta jobban, minthogy a menekülő jobbágyok tömegei elsősorban nem a mezőváros-végvár falai között vagy annak tövében kerestek menedéket, hanem a Szigetköz és Rábaköz falvaiban, a Hanság peremén próbálkoztak letelepedni. Az élet különböző területein bekövetkezett sokrétű változások kihatottak a mezőváros és a földesúr kapcsolatára is. A fejenkénti adózás, a végrendelkezési jog korlátozása változatlanok maradtak. A végvárrá alakulás viszontagságai a káptalan hatalmát jelentősen korlátozták. Ebben a helyzetben a polgárok törekvései a földesúri jogszolgáltatás fellazítására, önállóságuk megteremtésére mind több eredménnyel jártak. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy a polgárok egymás közti vagy a polgárok és a kanonokok közötti ügyekben vegyes bíróság (egyháziak, katonák, polgárok) felülbírálta a földesúr döntéseit, ami ellen a káptalan már 1544 táján tiltakozott. Előfordult kizárólagos katonai „bíráskodás" is, mint 1556-ban, amikor Pozsgay István kanonokot házvezetőnője megrágalmazta, s katona „ismerősei" segítségével 12 tallér fizetésére kényszerítette. Érdemleges eset történt viszont 1558-ban: Nagy Lőrinc és Szappanjártó Antal polgárok peré102 GyEL GyKML Téka XIV. No. 2392. A káptalan panasza uo. Téka XIV. No. 2396. A válasz uo. Cimelio-téka II. No. 53. 103 Az eredeti okmány GyEL GyKHL Cimelio-téka VI. No. 346. Idézi: Jenei F.: i. m. 127. 51
