Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Nyugat-Magyarország kereskedelmi viszonyai egy harmincadvizsgálat tükrében (1668)
Nyugat-Magyarország kereskedelmi viszonyai magyarországi privilegizált helyekről, éspedig túlnyomó részt (83%) Sziléziába..."7 A mennyiségi adatok ismerete nélkül is mondhatjuk, hogy a helyzet 1668-ban sem volt más. A sziléziaiak központi felvásárló területe szemmel láthatóan Ruszt és környéke volt, ahová ők maguk is árukkal — vászonnal, szövetekkel — megrakottan érkeztek. Kismartonban, Szentmargit és Szentgyörgy mezővárosokban, Okán helyezték el áruikat s ott árusítottak anélkül, hogy a harmincad megfizetéséről bármiféle cédulát előmutattak volna. A soproni borok felvásárlásában is némi ravaszsághoz folyamodtak amikor szekereiket közepesen rakták meg, ezt a mennyiséget elvámoltatták majd néhány mérföldre további borokat vásároltak és ezeket természetesen vámfizetés nélkül vitték már tovább. Sopronban az ellenőrzést végző tanácsos megkereste a városbírót és a magisztrátust, hogy az adásvétel alkalmával, miután ők megtekintették a borokat az erről készült cédulát („vulgo fiser czedll")8 a rajta feltüntetett árral juttassák el a harmincadoshoz, aki az adatokat ennek segítségével ellenőrizheti. Ruszton a kereskedők már magukkal hozták ezt a cédulát („fisier czedll") a bor vizitációját végző esküdttől. A szállítás során keletkező veszteség kiegyenlítésére egyébként hordóként két pintet szabad volt utántöltésre elszámolni. Az ausztriai borexportot olykor az osztrák szőlősgazdák védelmében életbe léptetett beviteli korlátozások akadályozták.9 Ilyen helyzet volt a vizsgálat idején is, amikor csupán az alsó-ausztriai kormány engedélyével lehetett bort exportálni. Erre vonatkozóan említett egy esetet a hochenwolkersdorfi harmincados, amikor arról beszélt, hogy az alsó-ausztriai kormány 1666. évi pátense alapján egy bécsújhelyi kereskedőtől 100 akó bort koboztak el. A Lajta menti Bruckban, ahol a tájékoztatás szerint osztrák és sziléziai vásárlók ugyancsak megfordultak, a tilalom miatt szintén csökkent a forgalom, illetve egyes kereskedők már nem itt, hanem a hofi átkelőn keresztül közlekedtek. Vimpáczon ugyanez volt a helyzet. Itt a kereskedők azt is megmondták, hogy azért mennek Hof felé, mert ott szót tudnak érteni a harmincadossal. („quod facilius conveniant cum Tricesima tore Hoff ensi et melius cum eodem Tricesimatore tractare possint.") Visszautalva a kereskedelmi útirányok fentebb említett változásaira, ezt is az alkalmanként felbukkanó — szubjektív — okok közé sorolhatjuk. Sopronban ezzel szemben azt panaszolták, hogy az 1667. évi gyenge szüret következtében nem volt elegendő mennyiségű bor eladásra. A nyugati határszél virágzó borkereskedelmének ellenpárjaként Komáromban a várőrség ellátására a török hódoltságból vámmentesen hozott borokat árultak a várbeli tisztek, a helybéli nemesek és polgárok. A bor, mint a távolsági kereskedelem klasszikus árucikke mellett a ló, a só és mindent felülmúló méretekben a szarvasmarha jelentették az igazi nagybani 7 ZlMÁNYl Vera: Magyarország az európai gazdaságban, 1600-1650. Bp., 1976. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat, 80.) 127. 8 Vö. Mollay KÁROLY: Német-magyar nyelvi érintkezések a XVI. század végéig. Bp., 1982. 282., fűzés címszó. 9 Vö. ZlMÁNYlV.:i. m. 127. 369
