Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Nyugat-Magyarország kereskedelmi viszonyai egy harmincadvizsgálat tükrében (1668)
Gecsényi Lajos árucserét. A marhahajtás — eltekintve a már említett határmenti csempészésektől — a hagyományos nagy győri és magyaróvári marhapiacokon történő vásárlásokra koncentrálódott. Az itteni vámhivatalok bevételének döntő — bár meny- nyiségileg nem számszerűsíthető — része, a jelentés megállapításai szerint is, a marhából származott. így volt ez akkor is ha a történeti irodalom joggal hangsúlyozza, hogy a 17. század második harmadától a marhakereskedelem volumene erőteljesen csökkent. A válság okai között a német birodalmi és az osztrák felvevőpiac elszegényedését, a növekvő vámterheket és a monopolizációs kísérleteket (kiváltságolt társaságok alapítását) említik.10 Az óvári marhatőzséreknek az eladási nehézségekre vonatkozó kijelentései (olykor 3 hónapig is a legelőkön kellett tartaniuk az eladatlan állatokat, ami jelentős többletkiadással járt s ráadásul a harmincados sem akarta ennyi idő után korábbi vámcéduláikat elfogadni) és a rendkívüli vámterhek növekedésére vonatkozó — később tárgyalandó — adatok egy oldalról valóban megerősítik ezeket a megállapításokat. A jelentés azonban lehetőséget ad további, a marhakereskedelmet kedvezőtlenül befolyásoló tényezők megállapítására is. Ilyennek tekintették maguk az érintettek az 1663 táján történt állatpusztulást és mindenekelőtt a forgalomban lévő pénzek árfolyamai közötti nagyarányú eltéréseket. Az állatpusztulásról, melynek jelentőségére ugyanebben az összefüggésben Búza János egy korábbi tanulmánya már felhívta a figyelmet, a győri harminca- dosnál tartott kihallgatáson beszéltek a tőzsérek. Elmondták, hogy öt évvel korábban a nagy hidegek miatt több ezer állat pusztult el, a kecskemétieknél ez akár 40.000 darabot is jelenthetett, a maradék pedig a háborús zavarok idején szétszóródott. A felhajtás ennek nyomán katasztrofálisan visszaesett. Ha a 40 000-es számot elfogadhatatlannak is tartjuk, tény, hogy egyes feljegyzések szerint az 1662-63-as tél rendkívül volt és következményei évekre visszavetették az állattartást.11 Az Ikervárott, Győrött és Magyaróváron elhangzott vallomások azonban — egybevágóan az 1664-es vasvári békét követően Nagykőrösön és Kecskeméten kialakult török adóztatási viszonyokról szóló információkkal — felhívták a figyelmet egy ennél súlyosabb körülményre is. Nevezetesen arra, hogy a hódoltságban csupán az imperiális tallért és az aranyat fogadták el komoly fizetőeszközként. Ám a bécsi és más külföldi kereskedők mindössze a vételár harmad vagy negyed részét fizették ebben, a többit az ún. öreg (15 krajcárt érő) garasokban, amelyeknek a tallérhoz viszonyított árfolyama a kereskedők vallomása szerint 1:8 volt.12 Az átváltásból származó veszteség és egyáltalán a helyi be10 Vö. uo. 11 BÚZA, JÁNOS: Die grossbauerliche Viehzucht auf der ungarischen Tiefebene im 17. Jahrhundert Zeitschriftßr Agrargeschichte und Agrarsoziologie. Hgb.: Winkel, Harald-Planck, Ulrich. Jg. 32. Heft 2. (1984) 196. Deák Pál kecskeméti lakos vallomása alapján. Uo. 209.110. jegyzet. 12 Búza János az előbbi jegyzetben idézett tanulmányában (196.) írt erről a jelenségről. A tallér és az arany árfolyam emelkedéséről, a garashoz való viszonyáról alábbi cikkében adott áttekintést: Bu370
