Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Bécs és a hódoltság kereskedelmi összeköttetései a 16. században (Thököly Sebestyén felemelkedésének hátteréhez)
Gecsényi Lajos illető) harmincad bevétel jelentős csökkenését vonná maga után. Mindhárom mezőváros esetében fennállna továbbá annak veszélye, hogy az iparcikk kereskedelem a továbbiakban — a bécsi privilégiumok sérelmével — nem onnan történne, hanem a bécsi lerakat áttelepülne Pozsonyba vagy Magyaróvárra — írták a brucki jelentésben.8 Az osztrák főváros magisztrátusa ugyanezen idő tájt benyújtott állásfoglalása hasonló értelmű véleményt tartalmazott: ők is nyomatékosan kérték a török alattvalóságban élő kereskedők mozgására vonatkozó tilalmak fenntartását, ámde egyúttal a bécsi árulerakat monopóliumának megőrzését.9 E vélemények alapján 1561. augusztus 23-án egy újabb királyi dekrétum erősítette meg a beutazási tilalmat.10 Annak viszont, hogy bármely ausztriai vagy magyarországi települést központilag kijelölték volna a marhapiac székhelyéül, most sincsen nyoma. A központi pénzügyi hatóságok láthatóan nem tudtak dönteni a sokféle érdek között. Ez magyarázhatja, hogy 1562. szeptember 26-án az Alsó-ausztriai Kamara útján Christoph Zoppl piacfelügyelőtől és Christoph Knorr magyaróvári főharmincadostól kértek további szakvéleményt, mégpedig elsősorban a Hainburgban létesítendő árulerakat ügyében. Zoppl és Knorr egy hónap múltán beadott jelentése támogatta a hainburgi megoldást. Eszerint ott kereskedelmi központot kellene kialakítani, ahová Bécsből a megfelelő illetékek megfizetése után mehetnének tovább a kereskedők, megfordítva pedig a keletről érkező rácoknak eddig szabadna feljönniük. Számukra kötelező jelleggel a dunai szállítást (Győrig) és a Győr-Magyaróvár-Hainburg szárazföldi útvonalat jelölték volna ki. Ez a javaslat nem lépett túl a Bruck vagy Hainburg kérdésfeltevésen, azaz a helyszín kérdésén, így talán nem is meglepő, hogy a magyarországi kereskedelem két legjobb ismerőjének álláspontját az Udvari Kamara láthatóan nem fogadta el.11 A helyzet ellentmondásosságát növelte, hogy a bécsi és környékbeli mészárosok külön engedély alapján, legmesszebb Győrig, a hódoltság határáig mehettek az alföldi tőzsérek elé. A németek és más külföldi marhavásárlók viszont a hódoltságiakkal üzletet csak a bécsi, illetve magyarországi kereskedők közvetítésével köthettek. Ez a szabályozás számukra kétségkívül komoly hátrányt, áremelkedést jelentett. Érthető tehát, hogy panaszaikkal újra és újra megkísérelték a tilalom feloldását elérni. így 1569-ben a magyaróvári, pozsonyi, győri, kőszegi 8 Uo. 9 Uo. 1° ÖStA HKA NOHA F 26/a. RN 51/1. 243-244. 11 ÖStA KA HKRA Exp. 1562. Sept. 40. Ebben a jelentésben is szerepelt a hadfelszerelési cikkek szállítási tilalma megerősítésének szükségessége. „Es muesset auch den Hungern unnd Teutschen bevolchen werden, das sy khainerlay durggische oder verbotne gattungen als harnisch, panntzer, Sturmhauben, dryeger eisen unnd dergleichenden Ratzn oder Turggen weder gen hainburg noch anderer orten zufurn damit in solchem auch umb sovill sicher gangen mochte verordung bschehen. Welcher etwas gattunges wer hinabgehen hainburg oder herauf fueren wolte, das solches zuvor den verordneten bschauleuten unnd ob man für guet ansehen wolte. Gleichfals im hanndtgrafen Ambt angsagt wurde." 342
