Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)

Bécs és a hódoltság kereskedelmi összeköttetései a 16. században (Thököly Sebestyén felemelkedésének hátteréhez)

Becs és a hódoltság

tőzsérek elővásárlásait (azaz az állatoknak a hódoltsági területen történő felvásárlását) tették szóvá és az árcsökkenés reményével kérték a hódoltságiak beutazási tilalmának feloldását, mondván; a kémek úgysem közülük, hanem az idegenek közül kerülnek ki.12 1570. július 12-én Károly főherceg az uralkodótól kapott felhatalmazás alapján végül is engedélyt adott a debreceni, váradi és más „alsó-magyarországi" (ez adott esetben a déli területet jelentette) marhakereskedők ausztriai beutazására.13 Az intézkedés azonban rövid életű átmeneti állapotot rögzített, mert az ausztriai zaklatások, a növekvő költségek, és a déldunántúli kereskedelmi útvonalak elzáródásának hatására (amit az olasz kereskedők társaságának győri áttelepülése követett) a megszállt területről érkező tőzsérek maguk is a királyi Magyarország hetipiacain és vásárain kívántak túladni árujukon. Az 1570-es évtizedben Magyaróvár és Győr, illetve a Nagyszombattól keletre fekvő Vág-menti mezővároskák — Galgóc, Nyárhíd, Komjáti, Sempte, Sellye, Galánta — lettek az állatkereskedelem meghatározó színhelyei.14 Az állatkereskedelem ezzel helyileg és részben személyileg külön vált a kereskedés többi ágától és saját szabályai szerint lánckereskedelemként folytatódott. A hódoltságból, a Partiumból, Erdélyből érkező állatokat — függetlenül attól, hogy nagy vagy kiskereskedők hajtatták fel — többnyire az ausztriai közlekedésben nem gátolt nagyszombati, győri, magyaróvári, kisebb számban pozsonyi és somorjai polgárok, környékbeli (főként határ menti) falvak parasztjai, később végvári katonák is, vették át és vitték tovább nyugat felé.15

Ha a marhakereskedelemtől technikailag különváltan is, de változatlanul aktuális probléma maradt a központi kormányhatóságok számára a hódoltságiak és erdélyiek bécsi bevásárló kereskedése, ami zavartalanul folytatódott, noha a kémkedés és még inkább a fegyverek, illetve más hadicikknek számító anyagok csempészésének veszélye változatlanul fennállt. A jelek szerint éppúgy hatástalannak bizonyult a magyar országgyűlés által 1563-ban elfogadott törvénycikk a hadicikkekkel és rézzel történő kereskedés betiltásáról (1563: 67. te.), mint az 1564. június 1-jei dátummal kiadott uralkodói dekrétum és az Udvari Kamara ehhez kapcsolódó pátense. A dekrétum a hadfelszerelésen kívül az Alsóausztriai Kamara egyedi engedélyéhez kötötte a kaszák és sarlók kivitelét, amelyekből megállapítása szerint a törökök szablyát kovácsolnak.16 „Az egész kereszténység ősellensége eddig is a legtöbb és legjobb híreket, előnyt Ő császári felsége országai ellen a kereskedő személyek, a rácok és mások által szerezte, mint azt az elfogott fehérvári bég maga is nyilvánvalóan elismerte, ehhez még

12 ÖStA HKA Gedenkbücher Bd. 385.. 233. Kivonat az Alsó-ausztriai Kamara jelentéséből.

13 Uo. 234. Az Alsó-ausztriai Kamara leirata a magyaróvári harmincadoshoz.

14 Erről ld.: GecsÉnyi Lajos: Győr kereskedelmi szerepének változása a XVI. században Arrabona, 26- 30. Győr, 1991. és KOCSIS Gyula: Az érsekújvári hídvámjegyzék (Adatok a 16. század végi élőállat kivitelről). Bács-Kiskun Megye Múltjából, XII. Szerk.: IváNYOSI-Szabó Tibor. Kecskemét, 1993.

15 GecsÉnyi L.: Győr kereskedelmi szerepének, i. m. 32-35.

16 Corpus Iuris Hungarid/Magyar törvénytár. 1526-1608 évi törvénycikkek. Bp., 1899. 521. A dekrétum: ÖStA HKA NÖKA RN 46.1566. Apr.

343