Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)

Bécs és a hódoltság kereskedelmi összeköttetései a 16. században (Thököly Sebestyén felemelkedésének hátteréhez)

Bécs és a hódoltság ugyanis nem egyedül Ausztriából, hanem minden más helyről és szegletből, így Nürnbergből, Sziléziából, Lengyelországból, Csehországból, Morvaországból és máshonnan kereskedtek. Amiből kivehető, hogy a három szabad királyi város­ban sohasem volt lerakat." — írta a bécsi tanács. Noha a magyar városokat a királyi helytartó és a magyar királyi tanácsosok is támogatták, az Alsó-ausztriai Kamara a kérés elutasítását javasolta. A döntést ugyan nem ismerjük, de az árumegállító jog érvényesítéséről sincsen tudomásunk.6 A bécsi polgárság képviselőinek állásfoglalásai és az egyidejűleg életbe lép­tetett rendszabályok a következő évtizedben valóban elodázták a radikális tiltó intézkedéseket, mígnem 1556-ban — igencsak valószínűen az aktuális hadi helyzet hatása alatt — megtörtént a hatóságok által igen nehezen ellenőrizhető rác és „török" (minden bizonnyal a kifejezés elsősorban a hódoltságból jövő és nem a török nemzetiségű személyeket takarta) marhakereskedők (ámde nem a marhahajcsárok!) kitiltása Ausztria területéről.7 Mi sem jelezte azonban jobban a teljes bizonytalanságot, mint az, hogy a hódoltságból érkező, idegenrendészeti- leg felügyelhető bevásárló kereskedők számára — meghatározott feltételek mel­lett — továbbra is lehetséges volt, hogy ügyleteiket Bécsben intézzék. A marha­kereskedőknek viszont nem jelöltek ki olyan határ menti települést, ahová álla­taikat felhajthatták. Ez indokolta, hogy az Alsó-ausztriai Kamara 1561. július 9- én véleményt kérjen a Lajta menti Bruck tanácsától arról, mely települést java­solnák, ahová a „török" és rác marhakereskedők („akik évente sok ökröt hajta­nak fel a hetipiacokra és a vásárokra") akadálytalanul hozhatják a csordákat. A város vezetése megerősítette 1556-ban rögzített véleményét, javasolta a beutazá­si tilalom fenntartását, ámde szükségesnek tartotta egy megfelelő hely kijelölé­sét, ahol az állatkereskedelem zavartalanul bonyolódhatna. Érdekeik tudatában erre legalkalmasabbnak saját városukat vélték, amely Magyarország és Ausztria határán, a marhatőzsérek által addig is látogatott piacával és a két legfontosabb kellékkel, vízzel és legelővel megfelelő színhelynek kínálkozott. A marhakeres­kedelem és az iparcikk import összefüggéseinek ismeretében mutattak rá a bruckiak, hogy „a megengedett, nem tiltott árucikkeket, mint ellenkereskedést, a jelzett kereskedőkhöz (azaz a hódoltságiakhoz) a bécsi lerakatból Fischamendig vízen, onnan pedig a szokásos úton Bruckig hozhatnák. Ez csupán két kis mér­föld, másfél napi út és csekély költséggel járna". így Bécs kiváltságai sem káro­sodnának. Lehetséges konkurenseiket, Trauttmannsdorf és Schwadorf mezővá­rosokat kerítetlen mivoltuk, Hamburgot pedig fekvése, a bőséges legelők hiánya miatt alkalmatlannak tartották a marhapiac színhelyéül. Utóbbihoz azt is hozzá­tették, hogy ha az állatkereskedelem Hamburgban zajlana, akkor a marhahajtók elkerülnék a magyaróvári harmincadot, ami az ottani (az Alsó-ausztriai Kamarát 6 ÖStA HKA NOHA W 61/c/50b. RN 289/2. 660-668. Az üggyel foglalkoztak a magyar tanácsosok is és álláspontjukat közölték az Alsó-ausztriai Kamarával. Ld.: R[ugonfalvi] Kiss ISTVÁN: A ma­gyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549-1551. évi leveleskönyve. Bp., 1908. 325-327. 323. sz. 7 A kitiltás tényét a brucki (an der Leitha) tanács 1561. évi jelentéséből ismerjük. ÖStA KA HKRA Exp. 1561. Aug. 14. 341

Next

/
Oldalképek
Tartalom