Gecsényi Lajos: Gazdaság, társadalom, igazgatás. Tanulmányok a kora újkor történetéből (Győr, 2008)
Bécs és a hódoltság kereskedelmi összeköttetései a 16. században (Thököly Sebestyén felemelkedésének hátteréhez)
Gecsényi Lajos ban az idegenek utazásainak és a fegyverkereskedelem tilalmának az ellenőrzése változatlan probléma maradt, ami fokozatosan zsákutcába torkollott. Annál is inkább, mert kormányzati részről is elemi érdekek fűződtek ahhoz, hogy Bécs és a környező vidék húsellátását a magyarországi és erdélyi marha behozatala révén biztosítsák; hogy a bécsi Ochsengriesre, a laxenburgi, a himbergi, és brucki vásárokra felhajtott állatok után szedett vámok összege ne csökkenjen; hogy Bécs megőrizze azt a közvetítő szerepet, amelyet a Dél-Németország, Itália és a Magyarország közötti kereskedelemben játszott s megtartsa saját kereskedői számára is a magyarországi piacot. A marhahajtás időszakos visszaeséséből származó gondokat, a bevételek csökkenésének súlyát jól érzékeltette az 1549-es Edlasperg-féle vesztegetési ügyben kiadott királyi dekrétum, „Ebben a csalási ügyben sok kereskedő és külföldi személy fordul elő, [...] akik felhagytak a kereskedéssel, országunkat elkerülik, amiből azután nem csupán a kamarai jövedelmekben keletkezhet nem csekély hátrány és kár, hanem országunk és lakosaink számára szarvasmarhában is hiány áll elő." Ezért minden az ügyben érintett kereskedőnek büntetlenséget biztosítottak és a kereskedés folytatására ösztönözték.4 Bécs város tanácsa az 1544-es intézkedés előkészítésekor maga is állást foglalt abban a kérdésben „vajon a jelenlegi nehéz helyzetben a magyaroknak, akik immár török hatalom alá kerültek, megengedett e kereskedésükkel Bécs városába, az ország más városaiba és mezővárosaiba, ahol vásárt tartanak, utazni vagy nem; hogyan lehet az ebből származó veszély ellen védekezni s jobb volna e a vásárt, a marhapiacot s a többi kereskedést lefelé (azaz kelet felé) vagy egyáltalán máshova helyezni". A válasz a kérdésre egyértelmű volt: „Semmiféle módon nem találjuk hasznosnak és tanácsosnak, hogy a szokásos vásárt, a marhahajtást és többi kereskedést Bécsben és az ország más városaiban leállítsuk", mert csökkennének a bevételek, Bécsből elköltözne a külföldi (német, olasz, svájci) kereskedőknek a város árumegállító joga alapján települt árulerakata (Niederlag) s előbb-utóbb a polgárok is elvándorolnának. A vásárok és a piacok áthelyezése helyett a Bécsbe érkező személyek ellenőrzését kell megvalósítani — írták véleményükben a polgármester és a tanács.5 Bécs centrális áruelosztó szerepének védelmében fogalmazták meg álláspontjukat a polgárok 1550 decemberében, amikor Pozsony, Sopron és Nagyszombat szabad királyi városi kiváltságaik alapján kívánták árumegállító jogukat érvényesíteni, a külföldi kereskedőket városukba kényszerítem. A pozsonyiak négy hét türelmi időt adtak az osztrák marhakereskedőknek ügyleteik lebonyolításához. „Tudott dolog az, hogy a kereskedőáruk lerakata sehol más helyen nem volt, mint Budán és emberemlékezeten túl ezt tartották szokásban. Jogos lenne a magyarázat, ha Buda sajnos nem esett volna az ellenség kezébe. Oda 4 ÖStA HKA HFÖ RN17.187-188. 5 Említi: Takáts Sándor: A dunai hajózás a XVI. és XVII. században. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, 7. (1900) 170-171. 340
