Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)

A napló szövege

nézdelé a fát: „S mi ez?” „Aranyozott diók. S tán a cukortekercseket sem ösmered?” — kérdém nevetve. Most az asztalon levő tárgyakat nézé: „S mi ez?” „Finom hat vászonzsebkendők, hogyha náthája van, ne rontsa szép kis orrát! Itt meg egy pár hímzett papucs, melyek helyett a cím végett jobban szerettem volna cipőket készíteni, de hisz te csak ezt viseled! Itt meg hat pár harisnya reggel hozzá, hogy meg ne hütse magát!” „Majd bizony! Én még harisnyát húzkálok!” „Ó, maga lusta! Itt meg csizmakapca, eddig hét pár, többet nem készítheték el, de a többi öt párt is nemsokára kapod.” Nevetett, s félig álmosan tréfált ki, végre az inasnak csengetett, félvén, hogy a gyertyák meggyújtják a fát. Midőn ez belép: Was ist denn das?”454 — kérdé. „Ein Christbaum!”455 „Ja, aber wer hat ihn denn herein gebracht?”456 „Das Christkind.”457 — feleié mosolyogva a legény. „Geh!”458 — mondá vontatva s gúnyosan Józsim. Az inas kioltá az ebédlőben, Józsim a papucsokat mindjárt az ágyához raká, az inas pedig a többieket éltévé. Végre lefeküdtünk, én pedig átjöttem, hogy még újabb meglepetést szerezzek. A leányt elbocsátám, bevettem s olvastam. Midőn már náluk minden csendes vala, kimentem, a téglázó deszkára függesztém sötétkék thibet köpenyem, erre tüzém a csinos kalapot, s a kis főkötőt, s így a leány ágyának átellenébe helyezém. Szürke perkál felköntösömet pedig a szakácsné orra elébe, az almáriomra fektetém. A leány azonban kissé felébredt, s álmosan mondá: „Ugyan Mari! Még most sem fekszik maga le?” Ez feltűnt, nézem az ágyát: nincs benn. Ej, gondolám, tán valahová játszani ment, s az ajtót nyitva hagyá, vagy bennünket bézárt. Kinézek a konyhára: hát ott áll a gratios459 teremtés a tűzhelynél, s éjfél után félórával egy rakás parázson egy kanálban jósló ónt olvasztgat. Hát ez is még akar egyet? Ugyan azt az irigylendőt szeretném ismerni! Mint egy vén szibilla460 állott a ritka rútságú vén ott. Nevetnem kellett, s csak sajnálám, hogy Hogarth nem vagyok, különben még az éjjel örökítettem volna e ritka képet. Megnyugodva térék vissza szobámba, de az ajtónál maradtam, pár perc múlva öntött képével a leány ágyához lép a vén, s magyarázatot kér. Nem értene ehhez, nem lát semmit, mondá álmosan ez, s egyszerre megütközve, fojtott hangon, mintha kísértetett látna, mondja: „Ugyan álljon félre! Nem hallja! Álljon félre!” „Lelkemre! Nem állom!”

454 Mi ez? (német).

455 Karácsonyfa (német).

456 Igen, de ki hozta ide? (német).

457 A Kisjézus (német).

458 Ugyan, menjen! (német).

459 Kedves (latin).

460 A görög történelemből vett hasonlat: Szibillának a delphoi jósda jósnőit nevezték. Itt: csúf öregasszony.

101