Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1842-1843. 4. kötet. (Győr, 2007)

A napló szövege

őket fel!” „Azt már nehezen lehet, de igen, rajtuk könnyen változtatni.” Erre kijöttünk. Az valóban famos vala, hogy a „szeretetre” annyira méltó Pighetti, helyéből nem is moccant, tán szégyenlé, hogy Etelka Marinak valamit adott? De távol! Hisz ő mindig ingyenélő volt! De valóban különös részvétet és figyelmet mutatott ez Mari iránt! Ha nékem mint Józsim jegyesének, bárki bármily apróságot adott volna, tudom, ő ezt oly kíváncsian nézte, és annak annyira örvendett volna, mint magam. Skolimovszky453 mily szívesen szokta volt megköszönni, ha Marinak kis örömet, bármi által szereztem. S mikkel? Hisz az majdnem nyakamba borult és mindenesetre kétszer annyira örült mint maga a megajándékozott leány! S ez aztán egy házasság szerelemből, hol a józan ész, természeti béhatás és ép elme tökélyesen száműzetik, és mint az ember azután ítélne, egyedül és csupán csak a szerelem határozott, de hol itt a szerelem? Kérdem hol? Mert én legalább sehol látom azt kikandikálni. Lottériát játszottunk a cukrok s narancsokért, utóbb lisztet vágtunk, s a fiatalabb Zuber s Kelle valának a szerencsés gyűrüejtők, s több ilyfélék vétettek elő. Később egy bolond tréfát kezdtek. Minekutána már sok tésztagyúrón ülve gyertyát próbálának gyújtani, kilencszer forogtak, mindig a fenntartott gyertyára nézvén: Kelle sohasem tudta azt egyenes irányban az asztalra tenni, de igen a fiatalabb Zuber. Ezt restellvén egyszer nagyon soká forgott — s erre egyenesen akarván menni — az üvegajtóba esett. Szerencsére a vállával zúzá szét az üvegtáblát, s pár pillanat múlva felugorván, halványan ugyan, mint a halál, mondá, hogy semmi baja. Igen ám! Frakkjának ujja fel vala vágva s az urak mind lakásába siettek át. Én azt hívéin, minden csepp vérem jéggé dermed. Józsim éppen az ajtó másik felében ült, ha Zuber csak fél lépéssel előbb esik el, az őt fel nem tartható Józsimnak dől, s az éppen fejével az üvegtáblának. Mintha székemre lesrófoltak volna, nem tudtam első pillanatban felkelni, nem sikoltottam, nem szólottám, majdnem magamon kül valék csak. Józsimat látám a veszélyben, csak e kép lebegett előttem. Most persze vége is vala a mulatságnak. Hazamentünk s én tüstént ámikát küldék oda. Vacsora után a leány bevivé a fát az ajtó elébe s ezt aztán becsukva, távozott. Hallván ezt, Józsimat kérém, feküdne le, úgyis kissé bágyadt és álmos, s emellett késő is lévén még. Egyedül hagyám menni, s midőn az ajtót kinyítá, majd viszszapattant. Befutók. „Ugyan mi ez?” „Mivel mondád, hogy még soha kaptál Krisztusfát, s mivel jó gyerek vagy: íme jutalmul egy!” Kíváncsian

453 Skolimowszky Tádé (Tadeusz Szkolimowskygróf, a Sopronban állomásozó katonaság lengyel származású tisztje, korábban Baumgarten Mária (Mari) grófnő heves udvarlója: házassági terveiket Skolimovszky édesanyjának kitartó ellenkezése akadályozta meg.

100