Katona Csaba: „… kacérkodni fogok vele” - Slachta Etelka soproni úrileány naplója 1840 március-december. 2 kötet. (Győr, 2005)

A napló szövege

rából, hogy bizonyos legyen érzéseim szilárdsága, mélysége felől. Szóval „Dass Sie mir Vertrauen schenken.503 De ön csak gúnyos, könnyű mosollyal felel, ön egyre sem hisz, mivel maga oly hideg, oly visszatartó, nem fogja fel érzéseim! O, ha önnel egyedül lehetnék egy szép elkülönözött szigeten egészen egyedül — legfeljebb Mari lehetne velünk —, mily boldog volnék én akkor! Ön azt ismét féltésnek fogja nevezni, de én, csak én akarnék ön mellett lenni, önt bírni, önnel közlekedhetni!” „Ej!” — mosolygám — „Éppen ezen magány nem volna tanácsolható. Ezt ön oly hamar megunná, hisz éppen az egyedüliség s a mulatságok nélkülözése az, mit önnek leginkább kerülni kell. Ön soha sem érezné oly gyorsan az unalmat s érzései hidegülését, mint azon gyönyörű szigeten.” — tevém hozzá gyenge gúnnyal — „S ön mondja, nem féltés volna az?” „Csak erről hallgasson! Eleget bosszankodtam azon Whyss-eseménynél!” „Nem, nem, ön akkor nem ismert, s állítom, hogy most sem ismer! Tudja mit? Magányos óráiban írjon novellát.” „Ha engedi, hogy önt tegyem hősnőmmé?!” „Tegyen amit akar! De rajzolja ön erős ecsettel beljegyem, ne kíméljen, csak hibáimat is sorolja mind elő! Én a rajzból majd aztán látni fogom, hogy ismer-e ön. Azonban előbbi állításánál fogva, úgy látom, hogy ön magamagát sem ismeri. Azért csak tegye magát a hőssé, én aztán látni fogom, hogy ön saját magát ismeri-e?” S evvel szakítám félbe az érdekes ifjú még eddig soha ily hévvel, ily bensőséggel s ily nyíltan tett nyilatkozásait. Szemeit égve nyugtatá rajtam s válaszolá: „Novellát? De minek azt! Önben nincs hiba! Amely csekélységet észrevevék, azt megírám költeményben, egyebet nem lelhetek! S magamért? Ó, higgye el, én magamat jól ismerem! -Persze gúnykölteményemben embergyűlölőnek s minden szent gúnyolójának tetszem. Bár azt nem is adtam volna önnek, de ön kíváná, s én nem állhaték ellen! Pedig ön talán gyakran félre fog ismerni általa! „De higgye el, én azt oly szerencsétlen kedélyben írám, melyben az egész világgal zurfallen war.504 Én kevéssel azelőtt vesztém el anyám, kedves anyám, s éppen akkor vesztém el honomat is!” „Honját?” „Igen azt is! Atyám messze húzódott Hannovertől s én most egyedül állva, hon s szerető lény nélkül — majdnem kétségbeestem! S ekkor sorsomoni bosszúmat embereken gúnyolódva eresztém ki! Higgye előbbi nyilatkozásom! Ha ön azt hinni akarná, úgy mindent nyertem volna ismét vissza. Ó, higgye el, én még soha, senki előtt sem nyilatkoztam úgy, s tárám annyira belsőmet fel, mint ön előtt ma s ezen órában. S ezen nyílt503 Hogy ön megajándékoz engem bizalmával, (német).

504 Haragban vagyok (német).

87