Andreas Grailich: Moson vármegye leírása (Győr, 2004)
Andreas Grailich és a Wieselburger Gespanschaft
nem kaptak helyet e munkákban, lévén, hogy még nem épült ki az adatok gyűjtésének intézményi rendszere, ez csak a 19. század első felétől vált általánossá Európában. Magyarországon - az 1848-as, Fényes Elek nevével fémjelzett próbálkozást leszámítva - a kiegyezéssel, 1867-ben jött létre a hivatalos statisztikai szolgálat. Rendszeres és pontos számszerű adatok hiányában a statisztika érdeklődési területe is más volt, mint amilyennek ma ismerjük. Elsősorban az állam működésének törvényeit, az ott élő népek szokásait, jellemét kutatta; nem közvetített a végrehajtó hatalom számára közvetlenül hasznosítható adatokat, sokkal inkább afféle elméleti háttértudományként foglalkozott az állammal kapcsolatos, jelenbeli dolgokkal, és mint ilyen, a mai politikai filozófia, geográfia, néprajz, demográfia, (köz)jog, közigazgatástan stb. határmezsgyéjén mozgott. Figyelme kiterjedt ugyanakkor a földrajzi környezetre is, ahol - mivel szoros összefüggést látott a környezet és az ott élők erkölcsei, habitusa között - főleg a társadalom - és így az állam - javát előmozdító vagy akadályozó tényezőkre helyezte a hangsűlyt. A korabeli Magyarország számtalan mocsara miatt ezért például kevéssé vonzó területként jelenik meg e munkákban, szemben Európa hegyvidéki vagy kultúrtájjá alakított területeivel. A statisztika létrejöttében a felvilágosult abszolutista állam mellett legalább ekkora szerepet játszottak a protestáns német egyetemek. A két dolog szorosan összefügg egymással. A harmincéves háború befejeződése után (1648) darabjaira hullott Német-Római Birodalom területén több száz fejedelemség jött létre, melyek protestáns uralkodói számtalan egyetemet is alapítottak, vagy a meglevőket fejlesztették magas színvonalúvá. A fejedelemségek uralkodói kis mintaállamokat igyekeztek létrehozni, amihez az egyetemi képzésen keresztül, a statisztika tudományát is segítségül hívták. A statisztika magyarországi kifejlődése szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy a protestánsok sem Magyarországon, sem pedig a Habsburg Birodalomban nem rendelkeztek saját egyetemmel, így az egyetemi diploma megszerzéséért külföldre kellett menniük. A célpontok a 16-17. században főleg Németalföld és Anglia voltak (Oxford, Cambridge, Groningen, Leyden, Utrecht, Amsterdam), míg a 18. században a német fejedelemségek egyetemei, a régi presztízsét megőrző Wittenberg mellett elsősorban Jéna, Göttingen, Halle és Berlin kerültek előtérbe. Ez különösen a magyarországi evangélikusoknak kedvezett, akik jórészt a szabad királyi városok német polgáraiból és az erdélyi szászokból kerültek ki. Ők így anyanyelvükön szerezhették meg az akkoriban legkorszerűbb tudást. Az új egyetemek közül kiemelkedett az 1734-ben, II. György angol király által alapított göttingeni egyetem, az első, ahol már nem a teológiai tanulmányok álltak a képzés középpontjában, hanem a jog és az államtudomány. Göttingen a Hannoveri Fejedelemséghez tartozott, amely II. György, a braunschweigi fejedelmi házból származó angol király révén perszonálunióban állt Angliával. Feltehetően e tény is 6
