Győr vármegye települései 18-19. századi kéziratos térképeken (Győr, 2003)
Néma Sándor: Vázlat Győr vármegye településhálózatának átalakulásáról 1526-1720 között
A térképen jól nyomon követhető Szulejmán szultán 1529-es bécsi hadjárata, mely a portaszámot közel 50%-kal csökkentette. Ráth Károly szerint 1526 és 1598 között elpusztult a gönyűi, mórichidai és a petkei váracs, Alsók (ma Pannonhalma) mezőváros, valamint Alap, Asszonyfa, Bőny, Csanád, Gug, Hedreh, Kos, Szentlőrinc, Szentimre, Szentjános, Megye, Mesterfalva, Pok, Pátka, Szentpál, Sebes, Táplány, Tarján, Told, Utal, Szentvid falvak - összesen 21 falu. Hasonló méretű pusztulást jelentett, hogy a török birodalom serege három ízben 1529- ben, 1594-ben és 1683-ban vonult át a területen, a császári főerő pedig négy alkalommal 1542-ben, 1566-ban, 1598-1600 között és 1686-ban. A visszatelepülést akadályozta Győr négy éves (1594-98 közti) török megszállása még azokban az esetekben is, ha a magyar lakosságnak sikerült védett helyre, a Duna mocsarába vagy az Erdőségekbe menekülni. A nagy átvonulásokat követték a kisebb betörések 1530-ban, 1542-ben, majd a becsapások Székesfehérvár 1543-as elfoglalása után állandósultak, s a megye déli része behódolt a székesfehérvári szandzsákságnak. Az 1561-es egyházlátogatási jegyzőkönyv pedig már a Tóközben, Szigetközben, Csilizközben is, elpusztult plébániákat említ: Ásvány, Bajos, Hédervár, Szentpál (Dunaszentpál), Szentvid, Vámos (Vámosszabadi), Zámoly (Győrzámoly). A XVI. századi dicalis összeírások (Forrás: Kovacsics József: A történeti statisztikák forrásai 18/b. tábla) 1518. porta 1531. porta 1557. porta 1564. porta 1578. 1593. Adózó családfő Porta Adózó családfő Porta Tóköz, Szigetköz, Csilizköz (Rábától, Mosoni-Dunától, Dunától északra) 413 260 136,5 211,25 301 144,75 359 213 Délre (Rábától, Mosoni- Dunától, Dunától délnyugatra, illetve délre) 805,5 548,5 46,5 139 347 214,5 500 280,5 Összesen 1.218,5 808,5 183,0 350,25 648 359,25 859 493,5 A XVI. századi portális adóösszeírások szerint a megye 1518-ban 1218,5, 1531-ben 808,5, 1557-ben 183, 1564-ben 350,25, 1578-ban, 1593-ban 359,25 portával rendelkezett. A hadjáratok pusztítása a Dunától 20-30 km-es sávban lévő falvakat érintette a legjobban, a kisebb összecsapások, a martalóc hadak vonulásai a megye déli, 1543-tól hódoltságba eső részét pusztították jobbára, azaz a Rábától dél-keletre, Mosoni-Dunától, Dunától délre eső részt. Ezt a XVI. századi dicalis összeírások is jól dokumentálják. Míg a pusztítások előtt, 1518-ban a megye északi részén mindössze 413, addig déli részén 805,5 portát írtak össze. A török 1529-es bécsi hadjárata után két évvel a tóközi, szigetközi, csilizközi területen 260 portát, afolyóktól délre 548,5, a megyében összesen 808,5 telket írtak össze. Az 1557-es összeírás már a pusztulás arányain kívül a déli terület pusztulásának mértékét is jól dokumentálja. A megye déli része csak 1578-ra múlja felül az északi részt közel 70 portával. így 1518-ban még a jelentősebb települések közé tartozott a folyóktól északra Ásvány 34, Balony, Patona, Révfalu egyaránt 20-20 portával. A megye déli részén Gönyű 40, Gyarmat 32, Gyirmót 26,5, Gyomoré 27, Mindszent 23, Mórichida 28, Nagybaráti 57, Nagyécs 43, Nyúl 88, Örs (Mezőőrs), Pázmánd (Pázmándfalu) 41, Szent- márton (Pannonhalma) 45, Szerecseny 21, Tét 24,5 portával. A nemesi közgyűlés már 1591. január 9-én határozatot hozott, hogy akik a török adót vonakodnak megfizetni, azokat megverik illetve elfogják. 12 forint büntetés terhe alatt tartoznak az adót megfizetni, legyenek akár nemesek vagy nemtelenek. Ruprecht von Eggenberg győri főkapitány 1605-ben csak a Győr Pannonhalma közti falvak újratelepítését tartotta kivitelezhetőnek. (GYELGYKHL Lad. 21. fasc. 61. No. 6375.) 1606 után az elszéledt jobbágy zsellérnépet a magyar és a török földesúr által megbízott egyénekkel összegyűjtötték s a puszta falvakat megszállták, adójukat meghatározták, s mind két urukkal szerződésre léptek. A szerződés (hitlevél) fő pontja: néhány évig adómentességet kaptak. A pusztán maradt települések határát a földesurak bérletbe adták legelőként, kaszálóként a szomszédos jobbágyságnak. 1609-ben, amikor először írták össze a királyi adó kivetéséhez a megye portáit, még 32 falut jelöltek teljesen pusztaként (deserta). Közülük 12 nem is nyerte vissza falu jellegét, három pedig csak a legutóbbi időkben. Atöb- bé fel nem épült falvak Ilók, Tarján, Told, Szentimre, Örkény, Szentmiklósalapja, Sebes, Újfalu, Utal, Hecse, Kisécs, Szentlőrinc. Az 1619-es portaösszeírás szerint a pusztai és sokoróaljai járásban 89 a megye északi részén 61V* azaz a megyében összesen 1501A porta volt. 1661-re ez a szám 1013A portára csökkent, a Tóköz 14 2A, a sokorói és a pusztai járás együttesen 72 3A portával rendelkezett. A 17. sz. csendesebb éveiben viszonylagos nyugalom volt. Az összeírás szerint 75 településen (Szigetköz 26, Tóköz 15, megye déli részén 34) Győr nélkül hozzávetőlegesen 15 ezer ember élt. A lakosság 51 % telkes jobbágy, 12 % házas zsellér, 27 % házatlan zsellér volt. A fent maradó töredék a juhos gazdák, juhászok molnárok közt oszlott meg. A pusztai járásban 105 juhászt írtak össze, zömük Mezőőrs és Tét környékén élt. 1619-ben a közgyűlés már arról is határozatot hozott, hogy a hódoltságban lévő falvak lakói, akiknek a szpáhik az uraik, először a keresztény földesuraikkal tárgyaljanak az adófizetésről, s csak utána a törökkel. Az ez ellen vétőket a török adó elkobzásával, s ezen felül falvanként 50 forint, nemes személyenként 50 forint, parasztszemélyenként 20 forint büntetéssel sújtották. Gyakorlatilag a XVI. század közepétől a megye gazdaság-földrajzilag három jól elkülöníthető területre, típusra tagolódott.
