Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Kántás Péter: Jogalkotási dilemmák a prostitúció körül
illetően, és igen sokan a bordélyrendszerben látnák az üdvözítő kiutat.12 Ezek a vélemények a politika, illetve az államigazgatás szintjén is megjelentek, anélkül, hogy végiggondolták volna: az utcai (országúti, kamionos) prostitúció gyakorlói - szociális helyzetük, képzettségük, erotikus adottságaik, stb. okán - be sem kerülnének egy vállalkozói alapon működtetett bordélyrendszerbe. Az is lehetséges, hogy az utcai prostitúció kliensi köre - megszokásból és a persze fizetőképességének korlátozott volta miatt - éppen erre a kölcsönösen kiszolgáltatott helyzetre épülő „vadkeleti" szituációra vevő, s egyszerűen nem is venné igénybe a bordély nyújtotta - minden szempontból biztonságosabb - szolgáltatásokat. A dilemma úgy vetődött fel: ha egyszer nyilvánvaló, hogy Magyarországon a teljes körű tiltás évtizedei ennyire nem hoztak eredményt, akkor a kiutat csak „előrelépve”, a legalizálás valamilyen jogszabályban korlátozott formájában kellene megtalálnunk. Ebbe az irányba kétféle szabályozási minta mutatott: a) az ún. reglementációs rendszer (pl. Ausztria, Hollandia), b) az ún. mérsékelt abolicionista rendszer (pl Franciaország, Németország). A reglementáció esetén a prostitúció az állam (helyi közhatalom) által elismert, hatóságilag engedélyezett tevékenység, ebből következően a prostituáltat a közegészségügyi, illetve a rendészeti hatóságok nyilvántartják: e „foglalkozás" legális gyakorlói működési engedéllyel rendelkeznek, rendszeres orvosi ellenőrzés alatt állnak, rendészeti, illetve önkormányzati kontroll alatt űzhetik mesterségüket. A reglementáció keretében éppúgy „elfér" az egyéni engedélyezési-, mint a bordélyrendszer, illetve ezek valamiféle kombinációja. E modellben a jelenség legális alakváltozatai ugyan nagyobb közegészségügyi és rendészeti kontroll alá kerülnek, ennek azonban sajátos ára van: „A szabályozás növeli a prostitúciót, a prostituáltak számát, minél többen fogják űzni e szakképzettséget nem igénylő foglalkozást. Ha a prostitúció engedélyezett, ez azt jelenti, hogy a prostitutor egy lépést tett a legalitás felé. A respektabilitás maszkja elrejti a könnyű profit-realizálás lehetőségét, a más testének kihasználását és tovább könnyíti az eljárás tisztára mosását. A reglementációs rendszer alapellentmondása a következő: amennyiben a társadalompolitika - s ennek egyik manifeszt formája a jog a prostitúciót a „normális’’ kereső foglalkozások, illetve vállalkozások rendszerébe kívánja integrálni akkor a) egyrészt a lehetetlenre vállalkozik, mert olyan társadalmi kontrolltényezőkkel kell szembefordulnia (a szexuális viselkedés többség által elfogadott normarendszere, a jövedelemelosztással kapcsolatos igazságossági elképzelések, a különböző etnikai alapú előítéletek, mindenfajta deviancia-jelenség intoleráns, elhárító, „csukne lássam, ne tud12 A korabeli - a BM által rendelt közvéleménykutatás (Piackutató Intézet) adatai szerint a megkérdezettek mintegy háromnegyede elfogadná a bordélyrendszerben működő prostitúciót, ezzel szemben az utcait (országútit) csak 11 % tolerálja. E felmérés szerint ugyanakkor az emberek mintegy 80 %-a véli úgy. hogy a jelenség a) rontja a városképet, b a bűnözés melegágya, c) károsan hat a fiatalkorúak erkölcsi fejlődésére, d) súlyos betegségeket terjeszt. " Fehér Lenke: Tiltás-tűrés-megengedés (Hogyan kezelhető a prostitúció jelensége a jog eszközeivel?) Bp., 1995. 36. o . (kézirat) 138
