Bana József et al.: Piroslámpás évszázadok (Győr, 1999)
Horváth László: Régi hevesi bordélyok
HORVÁTH LÁSZLÓ RÉGI HEVESI BORDÉLYOK A Heves megyei kéjelgés történetének néhány fejezetét megkíséreltem már korábban fölvázolni. A század eleji Gyöngyös vigalmi életéről napvilágot látott „A gyöngyösi kuplerájban szól a zongora...” című publikáció1, valamint a város kéjelgésének két évszázadát áttekintő „Adatok a gyöngyösi prostitúció újkori történetéhez'” című tanulmány. Majd a megye többi „kuplerájos" településének kéjelgéséről szólva - Hatvan kapcsán - az „Ég óvja a tisztes ipart!”’, míg az egri gyakorlatot vázolta föl az „Adatok az egri prostitúció újkori történetéhez”1 2 3 4 című publikáció. Ezen korábbi írásaim, valamint a múlt évben Veszprémben elhangzott előadásom, s annak nyomtatásban megjelent változata, „A hevesi kéjhölgyek összveírása (1855.)”5 6 felment az alól, hogy a kéjelgés törvényhatósági történetének teljességéről próbáljak szólni, s jelen tanulmányomban csak a klasszikus bordélyház-rendszer Heves megyei gyakorlatát vázolom. A megye átlagosnál élénkebb vigalmi életében szerepe van a régió történelmi borvidék jellegének. Mind az egri völgy, mind a Mátraalja évszázadok óta szőlőmonokultúrás terület, az ehhez kapcsolódó virágzó piaci élettel, a nagyszámú átutazóval, s - e szempontból egyáltalán nem utolsósorban - a megye két rendezett tanácsú városában a településeken állomásozó katonasággal. Ilyen körülmények között a prostitúció egyfajta közszükségletet képezett, mely már csak azért is „hasznos" foglalkozásnak minősült, mert a pénzen vásárolható szerelem a tisztességes leányok, asszonyok védelmét is szolgálta. A törvényhatóságban 1855-ben készült állapotfelvételek mutatták", hogy a települések szélén számtalan helyen igy a legtöbb fogadóban, vendéglőben, magánházaknál, borméréseknél - a könnyűvérű nők is megtalálhatók voltak. Ezen intézmények járulékos szolgáltatásai közé tartozott a kéjelgés, melyet nemcsak a helybeliek, de az átutazók, alkalmilag itt tartózkodók is könnyen feltaláltak. A hölgyek sem csak a prostitúcióból éltek, ezt mintegy kiegészitőleg és alkalmilag végezték. Emellett felszolgáltak, főztek, cselédeskedtek, vagy mosónők voltak. Ez a „hagyományos kéjelgés” a megyében az állapotfelvételt követően még évekig laza és felszínes orvosi vizsgálat mellett tovább folyt. A korabeli közegészségügy és közerkölcs azt kívánta, hogy ezt a hagyományos prostitúciót - hol tehát összemosódott a kasszírnő, cselédlány, színésznő, utcalány, stb. szerepkör - váltsa föl egy rendezettebb állapot. Ezt az igényt a hevesi városok már az 1 HORVÁTH László 1993. 2 HORVÁTH László 1997. 3 HORVÁTH László 1994. 3 HORVÁTH László 1996. 3 HORVÁTH László 1998. 6 HML.V-45/a/l. Eger Váróssában találtatott Kéjhölgyeknek öszveírása úgy orvosilag megtörtént vizsgálata, valamint Gyöngyösön a HML.-V-101/b/47./LIII/107. Kéjhölgyek nevei és tartózkodási helyekröli feljegyzések források alapján készült HORVÁTH László 1997. 107
