Kenyeres István - D. Szakács Anita - Mihály Ferenc: Magyaróvár Tanácsának Törvénykezési Jegyzőkönyvei az 1581-1582. években (Győr, 2012)

D. Szakács Anita: Magyaróvár privilegizált mezőváros 16. századi tanácsülési jegyzőkönyvének közzéadásáról

tanácsülései mellett, közel két-generációnyi idő elteltével az 1654-1656-os esztendők német nyelvű tanácsülési bejegyzéseit tartalmazza. A tanácsülési jegyzőkönyveket megelőzően a kötetben egykorú alfabetikus mutatók találhatók, amelyek az 1581-1582. évekre, elsősorban az egyes személynevekre koncentrálva, nagyon szisztematikusan kerültek összeállításra. A mutatók 17. századi folytatása bár bővebb tartalmat hoz, kevésbé szisztematikus (föl. 3-37.). Magyaróvár tanácsülési jegyzőkönyvének első kötete eredeti, tisztázati példányban maradt fenn.

Magyaróvár első fennmaradt tanácsülési jegyzőkönyvének közzététele több szempontból speciális forrásközlés eredménye. Ugyanis a Mosonmagyaróvári Levéltári Részleg korábbi tudós őre, Mihály Ferenc, még évekkel ezelőtt elkészítette az 1581., 1582. évek tanácsülési bejegyzéseinek magyar nyersfordítását. A Magyar Királyság 16. századi mezővárosi jegyzőkönyveinek szerény számára, valamint a munka kiindulási alapját adó fenti kézirat meglétére tekintettel, a kiadó nem az általános gyakorlatot alkalmazta, azaz az eredeti német nyelvű tanácsülési jegyzőkönyveket nem bő tartalmi kivonat (regeszta) formában kívánta publikálni, hanem a korábbi kéziratra építve az egyedi forrás teljes terjedelmű közzétételére vállalkozott. Az e sorok szerzője által sajtó alá rendezett magyar fordítás és a német szövegátírás a visszakereshetőség segítésére, párhuzamosan ugyanazt a számozást kapta, a beazonosítást a ()-be megadott adatok segítik. (I=kötetszám, majd folioszám, a recto, verso megjelölésével.)

A jelzett forrásszöveg, Magyaróvár 1581., 1582. évi német nyelvű tanácsülési jegyzőkönyvének (föl. 43r.-167r.) átírása során a közzéadás a 16. századi német szövegátírás általános gyakorlata alapján az ún. minuszkuláris átírást követte. Ez valójában egy betűhív, de nem paleográfiai hűségű szövegátírás, amelyben a család-, személy-, és településnevek, különböző típusú helynevek (dűlőnév, utcanév, lokalizációs pont) átírásában alkalmaztam. Továbbá ugyancsak ezt az írásmódot használtam a szövegvégi keltezésekkor is.21 Az egyes magánhangzók átírása esetében az „o” fölötti mellékjeleket „ö”-re, az „a” fölöttieket „a’-ra írtam át. A mássalhangzók esetében a „v” fölötti két pontot következetesen egy magánhangzóra, az „ü”-re írtam át. Mind a két egymás melletti „ss”-et, mind pedig az „ß”-et eredeti formájában megtartottam. Hasonlóképpen jártam el az „sß” mássalhangzó torlódás esetében is. A „j” és „i” betű esetében nem az eredeti szöveget adtam mechanikusan vissza, hanem a kiejtés szerinti hangzóra írtam át. Ugyanakkor az „u” és „v” betűket eredeti írásmódjuk szerint megtartottam. Az eredeti szövegben szereplő „y” -t mindenhol megtartottam. A rövidítéseket [ ]-ben feloldottam, a különböző betoldásokat < >-be téve közlöm. A bizonytalan szövegolvasatot [?], míg a tolihiba miatt hiányos eredeti szót [!]-lel jelöltem. A szöveg eredeti központozását megtartottam. Az átírt szöveget Dominkovits Péterrel olvastam össze. Ugyancsak ő készítette el a magyar és német szövegek személy- és helynévmutatóit is. A német alapszöveg miatt

21 A késő középkori forrásközlési gyakorlatra: SZENDE, 2000., a 16. századi németnyelvű szövegátírásra részletesen:

KENYERES, 2002. 88-89.

45