Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Dancsecz Mónika: Felvidéki magyar menekültek és áttelepültek Győr-Moson megyében
földön szalma. Ez szolgál fekhelyül. Takaró nincs, ilyet már nem tudtak magukkal hozni. Kis csöppség, lehet 3-4 éves, édesanyja szoknyájába kapaszkodik és tejet kér, meg a babakocsiját követeli, amivel talán odaát a régi házban idegen gyermek játszik. Az édesanya elfordul és sír. Az édesapa odalép hozzánk és kérdezés nélkül beszél: - ...Egyébként a cseh fináncok és határőrök 2000 koronáért és 2 deci pálinkáért engedtek át hosszas könyörgés után. Tehát én még szépen megúsztam. ” - nyilatkozta az egyik felvidéki magyar a Független Kisgazda című újság tudósítójának.70 A menekültek elszállásolása mellett komoly problémát okozott az emberek élelmezése is; ezért burgonyát, sót, lisztet, húskonzervet, valamint tejport utaltak ki részükre. Rajka, valamint a szomszédos község, Bezenye lakossága már a menekülést követően gyűjtést szervezett, és egy nap alatt egy mázsa lisztet, 25 kg burgonyát, 25 liter tejet, valamint 30 kg babot sikerült a rendelkezésükre bocsátani.71 A szociális felügyelőség két láda húskonzervvel lepte meg a kiűzött magyarokat, a püspök pedig öt mázsa burgonyát, illetve 50 kg babot adományozott nekik.72 Szükség is volt ezekre, hiszen az alispán-helyettes, dr. Szilágyi Gábor megállapította, hogy a felvidéki magyaroknak élelmiszerük alig volt; sőt még a legszükségesebb ruhadarabokat sem tudták magukkal hozni.73 A közigazgatási és egyházi vezetőkön kívül külföldi segélyszervezetek képviselői is meglátogatták a menekülteket. Stanley Sommer, az UNRRA-misszió74 vezetője, Frank Curtis, az UNRRA népjóléti igazgatója, Michaels Flawkin, az UNRRA sajtófőnöke, Buus Hansen, a dán vöröskereszt megbízottja, Henry Gautier, a svájci Nemzetközi Gyermekmentő Szövetség megbízottja, Joan Freeth, az amerikai quakeerek delegáltja Rajkára utaztak, hogy a helyszínen, személyesen találkozhassanak a Csehszlovákiából elszökött emberekkel. Magyar részről dr. Viczián István miniszteri tanácsos, Vajkay Rózsi, a gyermekmentő szövetség magyarországi főmegbízottja, Olt István és dr. Lendvai Károly miniszteri titkárok kísérték a külföldi vendégeket. Mr. Sommer megismerte, és mélységesen elítélte a szlovákiai magyarüldözéseket: „...Nem találjuk magyarázatát annak a szörnyű és embertelen üldözésnek, amelynek a csehszlovákiai magyarság nap mint nap ki van téve.... ”.7S A svájci vöröskereszt gyermekholmikat, az ír vöröskereszt pedig takarókat adományozott az egy szál ruhában átmenekült felvidékieknek.76 A magyar kormány, illetve a népjóléti minisztérium is igyekezett biztosítani a legalapvetőbb ellátást számukra. Az időközben megszervezett MAKB győri kirendeltségének vezetőjét is megbízták azzal, hogy amennyire lehetősége engedi, gondoskodjon a felvidéki magyarokról. Ebben a nehéz feladatban nagy segítséget nyújtott Rizy Lászlónak dr. Borbély Endre főispán; a kezdetben alispán-helyettes, majd később alispánná kinevezett, dr. Szilágyi Gábor, valamint a főjegyzők. Ok már korábban, 1945-ben szembesültek a határ túloldaláról átköltözők problémáival. A MAKB győri kirendeltségének vezetője, Rizy László 1946. december végén tájékozódott először a menekültek helyzetéről, és vette fel a kapcsolatot a megye közigazgatási szerveivel. Többször felkereste Oroszvárt, Rajkát, illetve Mosonmagyaróvárt, hogy a helyszínen ismeije meg a Szlovákiából érkezők sorsát. Tudjuk, hogy 1947. február 12-én a szociális felügyelővel, dr. Bakonyi Istvánnal járta körbe azokat a településeket, ahova a menekültek érkeztek. A helyi hatóságokkal karöltve osztotta szét a rászorulók között az UNRRA, valamint a MAKB élelmiszer, takaró és ruha adományát. A legfontosabb teendőnek a menekültek alkalmazásba helyezését tekintette.77 Erről tanúskodik egyik levele is, amelyet a budapesti áttelepítési központhoz fogalmazott meg: „Bár többször inveniáltam elhelyezésük ügyében, azonban eredménytelenül mert az itteni üzemek legnagyobb része a háború következtében 143
