Tanulmányok a Kisalföld múltjából - Kisalföldi Szemle 3. (Győr, 2007)
Nagy Róbert: A Magyar Vagon- és Gépgyár olaszországi kapcsolatai. FIAT-licence megállapodások és titkos szerződések 1937-1945
magyar hadsereget is feltételeztek, egybeestek az uralkodó politikai körök és a tiszti kar elképzeléseivel. 1928 áprilisában Bethlen István miniszterelnök római tárgyalásai során konkrét ajánlatot tett Mussolininek a magyar - akkor még titkos légierő felszerelésére.2 Ez azonban még nem vezetett eredményre és felvetette a magyar hadiipar, ezen belül a repülőgépgyártás újraindítását. A MÁG és a Weiss Manfred Rt. 1928-29-ben megkezdte a francia, holland és német licence-ek alapján történő repülőgépgyártását, melyek ugyan polgári célra készültek, de katonai gépekké könnyen átalakíthatok voltak.3 1929 végén a Légügyi Hivatal (LÜH), amely nem volt más, mint a titkos légierő parancsnokságának fedőszerve, új vezetőt kapott, Dr. Rákosi György ezredes személyében. Az ő irányításával a légierő gyorsan fejlődésnek indult és sikerült Olaszországból beszerezni a modemnek számító repülőgépeket. Rákosi György, mint légügyi főigazgató készítette elő a hazai és külföldi alapokon felépülő modem magyar légierő tervezetét, melyet a gazdasági világválság magyarországi begyűrűzése következtében és Rákosi György korai halála miatt csak késve és részlegesen, 1936-tól tudtak végrehajtani.4 A gazdasági válság a magyar gazdaság egészét érintve a 30-as évek elején érte el mélypontját, s jelentős politikai változásokat is előidézett. Az 1932-ben kormányra kerülő Gömbös Gyula politikája egyértelműen jelzi a magyar politika fokozatos radikalizálódását. Egyre szembetűnőbbé és erőteljesebbé vált azon politikai körök, illetve a tiszti kar akarata, mely az ország minél gyorsabb újrafelfegyverzését, hadiiparának bővítését szorgalmazta. Ez a tendencia különösen 1935 után erősödött fel, melynek egyértelműen külpolitikai okai voltak. (Németország fegyverkezési programja, 1936-os Rajna-vidékre való bevonulás, Olaszország etiópiai agressziója, az Antikomintem paktum és az 1937-ben létrejött Berlin-Róma tengely). A magyar politikai elit revízióval fémjelzett külpolitikája az olasz orientáció mellett Hitler hatalomra jutása után Németország felé is közeledett, s e két nagyhatalomtól várta a gazdasági problémák megoldásán túl, a régóta áhított, az első világháború után elveszített területek visszacsatolásának támogatását. Az olasz és német vonal eleinte párhuzamosan, azonos erőviszonyok mellett futott, de 1936-37-re egyértelműen bebizonyosodott Németország hatalmi és gazdasági fölénye, amellyel a közép-európai térségben egyedüli meghatározó elemként jelenhetett meg. Bár Mussolini jó ideig nem mondott le önálló nagyhatalmi törekvéseiről, be kellett látnia Németország előnyösebb helyzetét. Korábbi Anschluss ellenes magatartását, melybe Magyarországot is igyekezett bevonni, kénytelen volt feladni. Későbbi próbálkozásai, Németország keleti, délkeleti ellensúlyozására, sikertelennek bizonyultak. A status quo-t felrúgó Olaszország és a nála még sikeresebb és erőteljesebb külpolitikát folytató Németország, valamint a nyugati hatalmak passzív, be nem avatkozó politikája tovább erősítették a magyar politikai élet jobbra tolódásainak esélyét és a Darányi kormány kezdeti, látszólagos visszatáncolása ellenére új erőre kapott a jórészt németbarát tisztikar azon része, amely a hadsereg újrafelfegyverzését és a hadiipar további fejlesztését tekintette fontos céljának. Ez a folyamat mind politikai, mind gazdasági vonalon folyamatosan be is indult. A magyar diplomácia fő tevékenysége a német és olasz segítséggel kiharcolandó területi revízió előkészítése és a magyar fegyverkezés egyenjogúságának a kis-antant államokkal szembeni elismertetése volt, akik ekkor már alig-alig számíthattak Németországgal szemben nyugati 108
