Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
XII. rész - Partizán vadászat a Jelinói erdőben
- Igen, őrnagy úr, megvertem. De nekem ez a senki ne parancsoljon!- Magát meg kell büntetnem! - szólt az őrnagy.- Jogában van az őrnagy úrnak!- Tíz nap szigorítottat fog kapni! De ez csak olyan szimbolikus volt, mert hát ott fogda nem volt. (A háború után véletlenül Pesten összetalálkoztam Platti őrnaggyal, én szólítottam meg. Egy vendéglő sarkában elbeszélgettünk. Azt gondolta, hogy haragszom rá, de mondtam, hogy nem haragszom. Ez még a hatvanas években volt, és 1991-ig, amíg meg nem halt, tartottuk a kapcsolatot.) Május végén, amikor Verkijovkára visszamentünk, jött egy parancs, hogy az öregek, és akik a nagy visszavonulást végigcsinálták, és egy évnél tovább kint voltak, hazamehetnek. Estefelé hivatott az őrnagy, hogy vegyek magam mellé 5 főt és el fogom kísérni a hazautazókat Lavocsnéig, a magyar határig. Az egész út partizán veszélyes és csak kísérettel lehet elindítani őket. Mert a hazamenők a fegyvereiket leadták.- Vegyen magához öt főt, élelmet, lőszert, és reggel indulnak gépkocsival Nyezsinbe, onnét vonattal Kijevig és ott össze lesz állítva az a szerelvény, amivel hazamennek. Megértette? - kérdezte az őrnagy.- Igenis, őrnagy úr!- Elmehet! Kiválasztottam az öt főt, felvételeztünk 3 napi élelmet és másnap elindultunk Nyezsinbe, majd Kijevbe. A szerelvény olyan lassan ment, hogy két nap alatt értünk Lavocsnéba, ott még egy éjszakát töltöttünk a szálláson. Másnap elbúcsúztunk a bajtársaktól, volt akivel még találkoztunk, volt akit soha többet nem láttunk. 7. Partizán vadászat a Jelinói erdőben Két és fél napi utazás után visszaértünk Verkijovkára. Pár nap múlva, június első napjaiban megjött Vitéz Újházi Béla őrnagy. Még egy másik tiszt is jött vele, egy hadnagy, Bartha Miklós helyett. Az iskola udvarán felsorakozott az egész század. Először Platti őrnagy beszélt, megköszönte azt a hős magatartást, amit a század a visszavonulás alatt tanúsított. Az utolsó szavait Platti őrnagy alig tudta már elmondani, mert a szemei könnybe lábadtak. Utána beszédében Vitéz nemes Újházi Béla őrnagy azt fejtegette: nem számít, hogy hány ember pusztul el, hanem a győzelem a fontos. De hol volt már 1943 júniusában a győzelem? Mert a doni, illetve a téli orosz offenzíva után már illúziónk sem lehetett a győzelemben. Ezzel már majdnem minden közlegény tisztában volt. Csak a felső vezetés nem akarta tudomásul venni, mert nem az ország, a nép érdekét nézték, hanem csak a saját érdeküket tartották szem előtt. Újházi őrnagy közölte, hogy senki ne panaszkodjon az élelmezésre, mert ez a háborúval együtt jár. Másnap azonban már felállították a tiszti konyhát, bár a fejadag mindenkinek egyforma volt. Egyből észrevettük, hogy leromlott az élelem. Egyszer a partizánok a vételező kocsinkat is elfogták, mind az ötöt, a kísérő rajjal együtt, mikor jöttek vissza Nyezsinből. Olyan nagy erővel támadták meg a szállítmányt, hogy a rajnak a fele megsebesült, és mindent elvittek a kocsistól, lovastól. A sebesülteket 192
