Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VIII. rész. A front felé
Én és Berczeli Imre is tudtunk mindenről, de nem jelentettük, mert bizony hadműveleti területen függelemsértésért golyó általi halál járt. Ez a két semmirevaló ember nem ért annyit, hogy két embert kivégezzenek miattuk. Ezzel Berczeli Imre is egyetértett. Másnap reggel, amikor mentem érdeklődni, hogy van-e valakinek valamilyen problémája, Szekcsán azt mondta:- Légy szíves jelentsd a zászlós úrnak, hogy nem tudok fölkelni. Nem tudom mi van velem, de úgy fáj mindenem. Egyszerűen nem vagyok képes felkelni. így járt a csendőr is. Soha nem tudták volna meg, hogy mi történt akkor velük, ha a fogságban nem találkozók össze a Szek- csánnal, ott mondtam el neki, hogy akkor mi történt vele. Közben az idő is engedett kicsit, sőt nappal olvadt egy keveset. December 16-án, délben jött a parancs, hogy készüljünk, de nem mindenki, csak nyolcvan fő, a létszámot a szakaszparancsnokok határozták meg. Megkaptuk az ebédet és megindultunk Sosztka felé, ott a városban bekötöttünk. Itt állomásozott a 46. óvári gyalogezred harmadik zászlóalja Borosznyai alezredes parancsnoksága alatt. Nála kellett jelentkezni, mert mi a zászlóalj közvetlen szerepét töltöttük be. Lovaink ott maradtak a városban a lótartókkal együtt, mi pedig másnap reggel vonattal, ló nélkül elindultunk. A négy szerelvénnyel - ami csak néhány vagonból állt - másfél órát mentünk sűrű erdő között. A fegyverek csőre töltve, lövésre készen álltak, mert azt mondták, veszélyes területen megyünk keresztül, számítani lehet partizánokra. Az erdőben vagoníroztunk ki és onnét gyalogmenetben mentünk Korjukovkára. Ez a város és környéke hatalmas kiterjedésű partizán csomópont volt. Több ezer partizán volt itt, a területet teljesen a maguk fennhatósága alá helyezték. Ahogy kivagoníroztunk, a menet megindult gyalog a síneken. Volt 12 láda lőszerünk, pontosan két láda lőszer jutott mindenkinek. Mindenki fogott egy ládával, aztán előre ment és letette, aztán visszament a másikért. így tettünk meg vagy négy kilométert, másképp nem tudtuk megoldani. A századnak már híre-hamva sem volt. Kezdett fagyni egy kicsit, de nem fáztunk. Körülbelül egy kilométerre voltunk egy falutól, amikor azt mondtam az embereknek, hogy:- Pihenjenek! - Strényernek szóltam - Légy szíves gyere velem! Elmegyünk a faluba, szerzünk kocsit.- És ha nem lesz? - kérdezte Strényer.- Akkor visszajövünk. Egy kicsit már féltünk, mert kezdett a nap lemenni. Elindultunk a faluba, hamarosan találtunk három kocsit, így minden kocsira négy láda lőszer jutott. Először nem akartak befogni, mert féltek a partizánoktól. Korjukovka talán csak 4-5 kilométerre volt, de mégis borzasztó messzinek tűnt. Egyszer csak ránk kiabáltak:- Állj! Ki vagy? - hangzott a felszólítás.- Komáromi huszárok vagyunk - feleltem nekik.- Jelszót!- Azt nem tudom, küldjétek ki az őrparancsnokot! Jött is hamarosan két kísérővel. Szabályos intézkedés volt.- Honnét jöttök? - kérdezte az őrparancsnok. Elmondtam neki, hogy hogyan jártunk. Elmondták azt is, hogy a század mikor érkezett meg, és hogy hol vannak elszállásolva. 95
