Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VIII. rész. A front felé
- Hányasok vagytok? - kérdeztük a tizedest.- 32-esek vagyunk, pestiek. Kezet fogtunk velük, még a jelszót is megmondták, nehogy kellemetlenségünk legyen. De azt hozzátették, hogy a kocsik csak reggel, világosban mehetnek vissza. Megköszöntük az eligazítást és mentünk megkeresni a századot. Nem kellett sokat mennünk, megint ránk szóltak:- Állj! Ki vagy? Mindjárt megismertem az őrnek a hangját. Mindjárt mondtam neki- Ne marháskodj! Engedj be bennünket! - éppen velem egyidős katona volt az őr - Merre van a század?- Itt, ebben az utcában. De azt nem tudom, hogy maradtatok le. Nem is tudtunk rólatok. Mondtam az embereknek, hogy a lőszer elszállításáról Szekcsánnak kellett volna gondoskodni.- Látjátok, ez aztán igazi szolgálatvezetés, 10-20 ember elvész, nem is veszik észre. Járőrszolgálat is volt, azoktól megkérdeztük, hol van a Szekcsán szállása, de már 10 óra is elmúlt. A járőr elkísért bennünket, egészen a szállásig. Bementünk, a Szekcsán és a csendőr ott feküdtek az ágyon, az egyik pipázott, a másik cigarettázott. A legényük meg kint a konyhában, a pádon feküdt.- Hát ti, hol voltatok?- Hol van a szállásunk, hol van a vacsoránk? — kérdeztünk vissza. Azok csak néztek a csendőrrel.- Nem is tudtuk, hogy ti lemaradtatok.- Most azonnal nézzél szállást 9 főre, mert van nekünk 3 oroszunk is, akik a lőszeres ládákat elhozták! Meg intézzél azoknak is vacsorát!- Majd reggel!- Nem, most! Mert kidobunk! Aztán a Németh Jóska, meg én megfogtuk a Szekcsánt, Strényer és Molnár a csendőrt és ingbe-gatyába kidobtuk őket az udvarba, utánuk dobtuk az összes holmijukat is. Mi beszállásoltunk a helyükre, a három orosszal együtt. A hazaiak csak néztek, hogy mi történt. Azt nem tudom, hogy a Berczeli Imre erre a vállalkozásra miért nem jött velünk. Ok otthon maradtak Bartha Miklós hadnaggyal. Velünk Bagoly Csöpi és Muharos Jóska jött. Már készülődtünk a lefekvéshez, amikor zörgették az ajtót.- Ki az? - kérdeztük.- Csalári Miska vagyok, vacsorát hoztam. Szekcsán szakaszvezető úr küldte. Eleimet a 32. gyalogezredtől vételeztünk, csak az volt a baj, hogy mindig hideget kaptunk, mert a konyhánkat Gorodnyán hagytuk. Konzervet, kávét kaptunk, amit a házban megfőztünk. Amikor Korjukovkába értünk, a város szélén a tábori őrs parancsnokától már értesültünk arról, hogy a helyzet elég veszélyes. Ezredük két nappal előbb egész napi harc után, több halott és sebesült árán tudta csak elfoglalni a várost. Annyit még elmondtak, hogy a partizánok jól fel vannak szerelve, sok az aknavetőjük. Másnap reggel harci alakzatban megindultunk a várostól keletre, öt kilométerre egy faluba, ahol partizánok voltak. Bármikor megütközhetünk velük. A 32-esek és a 46-osok is megindultak ugyanakkor egy másik irányba. Most már szó sem volt arról, amit ígértek, hogy mi csak rendfenntartó szolgálatot fogunk végezni. Körülbelül fél útig kö96
