Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VIII. rész. A front felé
A főhadnagy úr nyilván közelebbi utat választott. - mondta Berczeli Imre. Németh Jóska is megerősítette, én is ráhagytam. De magamban mégis morfondíroztam, mert arrább egy cséplőgép volt az erdőszélen. Mikor jöttünk ez sem volt ott. Alig mentünk vagy kétszáz métert, Puszter Matyi lova felbotlott egy tönkben. Azonnal leszálltam a lóról, mert a szakaszparancsnok-helyettes mindig a szakasz végén tartózkodik menet közben. De mindjárt megállt Draxler Jancsi is. (Mind a ketten most a tavaszon haltak meg. Az egyik rajkai volt a másik felsőgallai.) Ott maradt még Szabó Bálint őrvezető meg egy tényleges katona, Sarkadi Pisti. Mire Puszter Matyit a hóból kiszabadítottuk, addigra a fél századnak már híre-hamva sem volt. A szél addigra mindent befújt hóval. Hiába kerestük a csapást nem lehetett megtalálni. Hiába volt iránytű, nem tudtuk magunkat betájolni, mert nem tudtuk, hogy hol vagyunk, térképünk sem volt. A letarolt erdőből kikecmeregtünk, de most már lóháton sem tudtunk menni, mert a lovak szügyig járták a hóban. Ügy határoztunk, hogy mi négyen: Draxler Jancsi, Sarkadi Pisti, Szabó Bálint és én felváltva megyünk elöl, mert a Puszter Matyi alacsony termetű, neki nehezebb lett volna az utat gyúrni. Szegény lovak vágták a havat, hogy tudjanak haladni. Már nagyon sokat mentünk, felváltva törtük az utat. Egyszer csak Draxler Jancsi nagyot kiáltott: Világosság! - és elfeküdt a havon. Már nagyon ki voltunk fáradva. Ekkor Szabó Bálint azt mondta:- Mi lenne, ha most a partizánok ötünket megtámadnának?- Nyugodj meg Bálint ilyen ítéletidőben a partizánok sem mozognak, csak mi, mert nekünk muszáj - mondtam neki. Megindultunk a világosság irányába, majd odaértünk egy kis fenyveshez, ahol volt egy cséplőgép meg egy elevátor. Előtte vasárnap jártunk arra lóháton, megismertem. Most én mondtam:- Gyerekek jó helyen járunk, ez Gorodnya!- Honnét tudod, hogy Gorodnya?- Ezekről a fenyvesekről, meg a gépekről. Tegnap jártunk itt Berczelivel, jól emlékszem rá.- Bár igaz lenne - mondták a fiúk. Ahogy közeledtünk, mind jobban bebizonyosodott, hogy jó helyen járunk. Amint beértünk, egyenesen a lovak szállására mentünk, a lovakat bekötöttük Az őrség nagyon érdeklődött, hogy merre voltunk, de csak annyit mondtunk, hogy holnap majd elmondjuk. Mikor végeztünk a többiek elmentek a szállásra, én pedig jelentettem Pál Antal főhadnagynak, hogy azért jöttünk később, mert lemaradtunk és eltévedtünk.- És a főhadnagy úrék?- Nincsenek idehaza?- Nincsenek. - felelte Pál Antal, a századparancsnok. - De hol lehetnek? - tette fel a kérdést nekem is, meg saját magának is.- Fogalmam sincs, főhadnagy úr. - feleltem neki.- Fáradtak, ugye? - kérdezte.- Bizony fáradtak vagyunk, meg össze vagyunk fagyva.- Töltök egy rumot, elfogadja? - kérdezte.- Elfogadom, de csak úgy, hogy akikkel megjöttem azok is kapnak, mert össze vannak fagyva.- Jól van, ezt maga igya meg, a többinek meg reggel kiutaltatok egy deci rumot. 93
