Weisz Ferenc: Magyar huszárok a második világháborúban 1939-1945 - Kisalföldi Szemle 2. (Győr, 2006)
VIII. rész. A front felé
- Te nem vagy igazi sváb, illetve német.- Én csak félig vagyok sváb, noha az anyám is tökéletesen beszéli a németet, nekem csak az apám német, de állítom neked, hogy az ilyet nem csinált volna, mint te. - mondtam neki. Természetesen németül beszéltünk. A halottakat otthagytuk a jégen és továbbmentünk. Körülbelül Gorodnyátói 20 km-re lehettünk, mindig a német ment elől motorral. Beértünk egy faluba, már nem tudom a nevét. Egyenesen a falu közepére mentünk, ahol a milícia tartózkodott. A német törzsőrmester bement Berczeli Imrével, mi meg kint az utcán vártunk. Már sok idő telt, amikor egy milícista kikísért egy embert. Az udvarban hátul volt egy frissen ásott gödör, a milícista elkísérte az illetőt a széléig, és tarkón lőtte, az beleesett a gödörbe. Aztán már gyorsabban jöttek a többiek a gödör szélén mindegyiket tarkón lőtték. Mikor már az ötödiket is agyonlőtték, a törzsőrmester is kijött és megkérdezte, hogy ki vállalkozik arra, hogy a többit agyonlője. Azt nem mondta, hogy hányán vannak még, de kijelentette, hogy ez a háborúval jár, ezt meg kell tenni és meg kell szokni, mert másképpen nem lesz győzelem. 1941-ben ki gondolt még arra, hogy a németek elvesztik a háborút. Közülünk senki sem vállalkozott, de azért a többit is agyonlőtték, összesen 17 főt. Ez az esemény a szakasz nagy részét felháborította. Amikor a kivégzések megtörténtek, elindultunk Gorodnyára. Amikor hazafelé mentünk Berczeli Imre azt mondta nekem: kérdezzem meg a törzsőrmestertől, hogy ő jogász-e. Mikor megkérdeztem, visszakérdezett:- Ezt miért kérdezi a zászlós úr? Nem vagyok jogász. - mondta, de a zsidókat, meg a partizánokat mind ki kell végezni. Erre én azt mondtam a németnek:- És mit szólnál ahhoz, ha téged csak azért, mert katolikus vagy kivégeznének? Vagy azért, mert rád fogják, hogy partizán vagy.- Ilyen nincs. - felelte a törzsőrmester -, az orosz az mind gazember. Nem tudtam szót érteni a németemmel, ezért otthagytam, nem tárgyaltam vele tovább. Mikor látta, hogy senki nem beszél vele, gázt adott és elrobogott. Nem tudom, hogy megérte-e a háború végét, de szerettem volna találkozni vele valamelyik orosz hadifogoly táborban, hogy megtudjam ott és akkor mi lett volna a véleménye. De nem találkoztam vele. Mikor este visszaértünk a szálláshelyünkre Berczeli Imre jelentette az eseményt. Volt aki szimpátiával fogadta a hírt, de a legtöbbnek más volt a véleménye. December 6-án, negyedik nap voltunk Gorodnyán, már megkaptuk a reggelit és elláttuk a lovakat, amikor jött a parancs:- Toszt főhadnagy úr századja sorakozó! Nyergelni! A partizánok betörtek Borovicsibe. Ez Gorodnyátói húsz kilométerre van, elég nagy község. Gyorsan nyergeltünk, még akkor sem gondoltunk arra, hogy itt meg is lehet halni, mert komolyabb veszélyben még nem voltunk. Az egész félszázadot riadóztatták, gyorsan készen volt mindenki el is indultunk. Bagoly Csöpi ment elől a szakaszával, mert ő mindig ki akart tűnni és érdemeket akart szerezni. Hideg volt, de a szél nem fújt, ügetésben mentünk, a lábunk majdnem lefagyott a hideg kengyelvasban, a kezünk meg a hajtószáron. A lábunkat úgy melegítettük, hogy vagy leszálltunk a lóról és futottunk mellette, vagy pedig tanügetésben mentünk. Ezt a területet jelinói erdőnek nevezték. Nagy területen feküdt, több falu és város is volt benne. A falvak és a városok körül volt valamennyi szántóterület, a többi összefüggő erdőség. Dél körül értük el Borovicsit. Azt lehet mondani, 91
